Szépül az Úr háza

Templomfelújítás Sárosorosziban

2003. június 20., 02:00 , 127. szám

A sárosoroszi református templom építésének idejét a XV. századra teszik a kutatók. 1777-ben a gyülekezet a hatóságok engedélyével felújította a szentélyt, melyhez 1845-ben tornyot is épített. 1913-ban a zsindelyes tetőzetet bádogfedelűre változtatták, a torony teljes faszerkezetét 1933-ban volt kénytelen cserélni a gyülekezet.

2001-ben az árvíz ugyancsak megviselte az épületet: a talajvíz megmozgatta a földet, a falak átnedvesedtek. Tavaly a gyülekezet felajánlásai révén felújították az esővíz elvezetését szolgáló tetőzeti csatornarendszert és villamosították a harangokat. Néhány éve immár a templomkert parkosításán is gondos kezek munkálkodnak. Ezt korábban egy közös átjáró szelte ketté, ám mióta bekerítették a területet, pázsitos-lombfás kert övezi a templomot.

– Az elődök jó példát mutattak az Úr házának rendben tartása terén, így mi is erre törekszünk – mondja Orbán Sándor helyi lelkész. – A korábbi években kizárólag önerőből végeztük el a legszükségesebb javításokat, idén azonban – a Határon Túli Magyarok Hivatala anyagi hozzájárulása révén – komolyabb munkába foghattunk: nekiláttunk az épület belső felújításának.

A vízfelszívódás megakadályozása céljából a mesterek másfél méter magasan levájták a belső falakat, majd szakszerűen újravakolták. A jobb szellőzés érdekében a templom aljzatát darabos kővel tervezik feltölteni, ezt követően kerül rá a faburkolat. A továbbiakban teljes egészében kicserélik a régi padozatot, illetve az elavult elektromos hálózatot. A belső tér a református egyház hagyományainak megfelelően fehér színezetet kap majd.

Az áprilisban elkezdődött felújítás folyamatosan halad, az előzetes tervek szerint a gyülekezet nyár végén „veheti birtokába” a megújult templomot.

Ferenczi