„Jöjj, mondjunk hálaszót”
A megmaradás, az összetartozás ünnepe Akliban
Kárpátalja református közösségeiből háromezernél is többen ünnepeltek együtt Akliban június 21-én, szombaton azon a hálaadó istentiszteleten, melyen felavatták a helyi református gyülekezet új harangját. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök.
„A testvéri kapcsolatok gyümölcsének lehetünk ma tanúi, amikor ez a maroknyi gyülekezet hálát ad Istennek új harangjáért. A testvéri összefogás hangja szólalhat meg e felavatandó harang hangjában, amely, hisszük, nemzedékek számára lesz Istenhez hívogató szó” – fogalmazott Seres János, Máramaros–Ugocsa Egyházmegye esperese, köszöntve az egyházi vendégeket és az ünneplőket.
„Add, Urunk, hogy ez a harang a békesség harangja lehessen minden időkben, mely örömhírt hoz és szabadulást hirdet” – kérte imádságában Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke.
– Az akli gyülekezet segítségkérő levele nyomán két éve a Kecskeméti Református Ifjúsági Egyesület (KRIE) vállalta fel a harangkészítés ügyét. Ennek egymillió forintot elérő költségét a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a holland Halm segélyszervezet, a kecskeméti református gyülekezet és az akli hívek buzgó adományaiból sikerült összegyűjteni – ismertette a harang elkészítésének történetét Szabó Gábor, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese.
– Ahogyan minden nemzetnek van anyanyelve, úgy minden templomnak, egyházközösségnek van harangnyelve, harangnyelvezete. A déli harangszó a magyar ember számára mindenkor Nándorfehérvár diadalát hirdeti, a vasárnapi harangszóról tudjuk: istentiszteletre hívogat, szólít, prófétál – fogalmazott igehirdetésében dr. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke.
– Az Isten által félrevert harang a próféta szava, intő szó. Amikor Isten, mindkét felén megcsendítve a harangot, teljesre harangoz, az a vigasztalás szava. Ez a harang azért fog szólni Akliban, hogy az isteni szeretethez hívjon. Ha kell, akkor megint, megriaszt, ha kell, megújít és vigasztal – mondotta a püspök.
Szabó Gábor esperes az új harang megszólaltatására Orbán Viktort, a Fidesz elnökét kérte fel.
– A magyar ember sajátja, hogy harangszó nélkül nem akar templomot. Tudjuk: amint a gyáva, úgy a néma népnek sincs hazája. A harangozás, a törvényalkotás, a diplomácia, az építkezés mind az egységes magyar nemzetstratégia részei, mely egyszerre kívánja lelkileg és fizikailag felemelni a magyarságot. A közösen megkezdett építkezést nem szabad abbahagyni, tovább kell építkeznünk szellemi, lelki, szervezeti tekintetben – fogalmazott ünnepi beszédében a volt miniszterelnök. Orbán Viktor köszönetét fejezte ki a KMKSZ-nek az elmúlt esztendőkben tanúsított bátorításért, együttműködésért, segítségért. Külön üdvözölte azon jelenlévőket, akik annak idején mártírként vállaltak börtönt, üldöztetést a hitükért.
Az eseményen jelen volt Szakács Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja, Varga Levente konzul, Zilahi Kálmán, a KRIE elnöke, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke.
Popovics Zsuzsanna