Ha nyár, akkor Aréna

Augusztus 7–10.: Ifjúsági sátortábor Benében

2003. július 4., 02:00 , 129. szám

Bár még – mondhatni – kölyökkorú, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) máris sajátos hagyományokkal rendelkezik. Ezek sorából is kiemelkedik a nyári ARÉNA sátortábor, amely ma már megyei viszonylatban is a legnagyobb ifjúsági kulturális rendezvény. Akik egyszer is megfordultak az elmúlt években ezen a jó hangulatú ifjúsági találkozón, nyilván máris figyelik a sajtót, a közleményeket, lesz-e ARÉNA – 2003?

– Lesz! Augusztus 7–10. között Bene közelében, a Borzsa-parton rendezzük a III. Aréna sátortábort – tájékoztat Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke. – Az előzetes elképzelések szerint a fesztivál idei helyszíne Tisza­péterfalva lett volna, ám mivel ott nem sikerült egyezségre jutni a helyi közigazgatási szervekkel, így maradt a jó öreg Borzsa-strand. Bár a tábornyitó még messze van, a helyszínen már javában folynak az előkészítő munkálatok. Augusztusig jelentős strandfejlesztésre kerül sor: megépül többek között egy zuhanyzó, illetve egy illemhely, továbbá kiszélesítjük a strandterületet is. Újdonság, hogy idén nem egy, hanem két színpadot állítunk fel, és több sportpályát alakítunk ki.

– Milyen szempontok alapján állították össze a programot?

– A tábor egyik fontos célja, hogy magas mércével mérten is minőségi szórakozási lehetőséget biztosítsunk a kárpátaljai fiataloknak. Programszervezési koncepciónk lé­nyege, hogy minden résztvevő találjon a maga számára érdekes, figyelemre méltó ren­dezvényt, és széles körben próbálhassa ki képességeit. Ennek megfelelően egyaránt igyekszünk gondoskodni „komoly” kulturális programokról és a felhőtlen szórakozást szolgáló produkciókról.

– Említene néhány közönségcsalogató rendezvényt a prog­ramból?

– A táborban idén fellép többek között a Kerozin, az Amnézia, Ganxsta Zolee és a Desperado. A közeli dombon paintball pályát alakítunk ki, készülünk vízi cso­csó­­val (vizes gumi futball­­pálya), film­klubbal és sok meglepetéssel. Kiemelném, hogy a résztvevők biztonságát a tavalyinál kétszer több szakember vigyázza majd, tervezzük továbbá a külső (sátorközi), éjszakai világítás felszerelését, és a kihan­go­sítást is igyekszünk közelebb vinni a lakósátrakhoz, hogy mindenki időben értesüljön a programokról, közérdekű hirdetésekről.

– Mi az ARÉNA sátortábor hozadéka szervezetük számára?

– Mindenekelőtt az, hogy szervezetünk tagjai megismerkedhetnek egymással. A táborban gondolatot, ötletet cserélhetnek a viski, nagyszőlősi, benei, szaló­kai, szürti, csapi fiatalok, amire a mindennapokban egyébként nemigen adódik lehetőség. Termé­sze­tesen a tagtoborzásra is kiváló al­kalom egy ilyen tábor, hiszen to­vábbra is szívesen várunk szervezetünkbe minden olyan fiatalt, aki fantáziát lát abban, amit és ahogyan teszünk.

– Mik a jelentkezés felté­telei, módja?

– A településeken kiragasztott ARÉNA-hirdetéseken fel van tüntetve a helyi koordinátorok elérhetősége, így elsősorban náluk érdemes jelentkezni, de központi irodánk is várja az érdeklődőket (cím: Beregszász, Korjatovics utca 3., tel.: 8-241-2-49-07). Jelentkezhet bármely 14. életévét betöltött kárpátaljai fiatal, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül. 16 éves korig kötelező az írásos szülői engedély, amit a helyi KMKSZ ISZ-elnök is szignált. A tábor részvételi díja most még 40 hr/fő, július 15-től 45 hrivnya. A helyszínen a tábor idején napijegy váltható 30 hriv­nyáért, a tábor egész idejére (4 nap) pedig 60 hrivnyáért vásá­rol­ható hetijegy. A résztvevők szá­ma nem korlátozott, mindenkinek jut megfelelő táborhely.

–Hány résztvevőre számítanak?

– Ezt jelenleg még nehéz megbecsülni, ám előzetes felméréseink szerint idén többen leszünk, mint tavaly, amikor a tábort megjárt résztvevők, előadók, biztonságiak összlétszáma meghaladta a háromezret.

-nagy-