„A szegény munkásembernek nincs tehetsége jó lószerszámra”

Kőművesből lett lószerszámkészítő

2003. július 11., 02:00 , 130. szám

A taracközi, huszti, munkácsi lóvásárok egyik elmaradhatatlan figurája a szőlősvégardói Orosz Pál, a megye mára szinte egyetlen lószerszámkészítő mestere. Eredeti szakmája szerint kőműves, tíz éve azonban vásárolt egy varrógépet és újabb mesterséget tanult.

– Kőműves a varrógép mellett – nem éppen szokványos dolog…

– Az élet hozta így – mondja az ötvenedik életévében járó mester. – Míg volt munka, építkezésen dolgoztam. A rendszerváltást követően „másodállásban” a magyarországi piacokat jártam a munkácsi bőrgyár lószerszámaival. A „szoci” áru otromba volt, szakszerűtlen, silány minőségű, ám jóval olcsóbb, mint a „magyar” termék, ezért nagy keletje volt a falusi fogatosok körében. A kilencvenes évek elején aztán tönkrement a gyár, ekkor határoztam el, hogy magam látok a hámvarráshoz. Emlékszem, az első „vizsgadarabon” három hétig dolgoztam. Ungváron akadt gazdája és ma is ép, használatban van. Persze bele is adtam mindent, nehogy szégyent valljak vele.

– Miket készít manapság?

– Elsősorban hámot; itthonra kisebb, Magyarországra nagyobb méretűt, ott ugyanis hat-hét mázsás, nagyobbfajta lovakat tartanak. Van még nyakló, gyeplő, kantár, sportkantár – ez utóbbi véknyabb, elegánsabb, mint a fogatos. Itthon az egy pár lóra való hám, kantár, gyeplő 150 dollárt ér, ugyanez kint négyszázat, igaz, a méretek is különbözőek.

– Miből készülnek a szemre is mutatós szerszámok?

– Marhabőrből, amiért rendszerint az ország belsejébe kell utazni. A minőségi bőr nagyon drága. Mire hazakerül, 24-25 dollárba is belejön négyzetmétere, egy pár hámra pedig négyszer ennyi szükségeltetik. Ehhez jönnek még a fém alkatrészek, ami szintén pénzbe kerül. A nyersanyag drágulásával egyre kisebb haszonnal jár a munka. Szoktam is mondani, hogy viszonteladóként anyagilag sokkal jobban jártam, mint most, amikor magam járatom a varrógépet.

– Van keletje a lószerszámnak?

– Igen, de korántsem akkora, mint a kilencvenes évek elején. A munkásember szegény, nehezen gyűjti össze a jó hámra valót. Inkább szíjjal, gurtnival, miegyébbel aggatja körbe a szegény lovat, mert a mezőre úgy is jó. Ezzel szemben a hegyvidéken, az erdőn való munkához elengedhetetlen az erős hám. Kezdetben vonaton, egy „kravcsucska”-taligán jártam a lóvásárokat és legtöbbször mindent el is adtam. Ma azonban gyakran előfordul, hogy egy egész piacnap vásárló nélkül telik.

– Melyik eddigi munkájára a legbüszkébb?

– A turisztikai célra készült díszes lószerszámokra, amelyek az ukrajnai, orosz, német, magyar nagyvárosok sétahintóit ékesítik. Különben minden munkám örömmel tölt el, mert amivel az ember megdolgozik, azt nem lehet nem szeretni.

-nagy-