A szegénység megyéje

Kárpátalján járt az emberjogi biztos

2003. július 11., 02:00 , 130. szám
Nyina Kar­pa­csova

A gazdaság élénkülése ellenére az ukrajnai régiók között Kárpátalján legnagyobb a szegénység, amelynek szintje meghaladja a 46 százalékot – közölte az elmúlt héten az ukrán legfelsőbb tanács emberjogi biztosának sajtóirodája.

Nyina Kar­pa­csova, az ukrán par­lament emberjogi biztosa az elmúlt napokban Kár­pátalján tartózkodott, ahol azt vizsgálta, hogy men­nyire tartják be a térségben lakók emberi jogait. Legtöbb gondot a megyében a foglalkoztatási helyzettel kapcsolatban tapasztalt. Sajtóirodájának tájékoztatása szerint Kárpátalján az állástalanok száma a hivatalos adatok szerint is több mint 40 ezer fő, s a munkanélküliség szintje 8,4 százalékkal nőtt a múlt év óta. Ezenkívül a megyéből évente 300 ezren keresnek munkát külföldön. „E jelenség fő oka az, hogy az állampolgárok meg vannak fosztva legelemibb joguktól: a lakóhely szerinti munkához való jogtól” – olvasható abban a beszámolóban, amit az emberjogi biztos készített a külföldön munkát vállaló ukrán, köztük kárpátaljai illetőségű állampolgárok jogi helyzetéről. (Összeállításunkat lásd a 4. oldalon.)

Az emberjogi biztostól néhány nap alatt min­tegy 4 ezer kár­pátaljai kért írásban valamilyen jogvédelmet.

Karpacsova ugyanakkor elégedettségének adott hangot az ungvári és a rahói börtönben tett látogatásával kapcsolatban, amikor is a fogva­ tartottak életkörülményeit, a velük való bánásmódot vizsgálta. Mindössze azt nehezményezte, hogy az elégtelen finanszírozás következtében nem kielégítő a foglyok gyógyszerellátása.

MTI-ntk