Zengjen hálaének

Kántorokat avattak

2003. július 11., 02:00 , 130. szám

A Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) Hym­no­lógiai Bizottsága által szervezett kántorképző tanfolyam tizenkét növendéke kapott diplomát múlt vasárnap a beregszászi református templomban.

A hálaadó istentisztelet kezdetén Kőrözsi Sándor, a Hym­no­­­ló­giai Bizottság elnöke köszöntötte a hazai és határon túli vendégeket, majd Zán Fábián Sándor, a KRE főjegyzője hirdetett igét. Akarat és tehetség kell a boldoguláshoz, hangsúlyozta az igehirdető, de az Isten akarata nélkül ez mit sem ér. A végzős növendékek énekkel, orgonajátékkal adtak bizonyságot a tanfolyam három éve alatt megszerzett ismereteikről, majd kézhez vehették az okleveleket. Az immár kántorként megválasztható fiatalokat Horkay László püspök, Seres János Máramaros-Ugocsa és Kopasz Gyula Bereg egyházmegyei esperesek, Zán Fábián Sándor egyházkerületi főjegyző, illetve Gulácsy Emma zenetanárnő köszöntötte. A végzősök nevében Szarka Irén mondott köszönetet a tanfolyam szervezőinek és tanárainak.

O. T.