Roska Péter lelkigyakorlata Munkácson
Július 11–13. között Munkácson tartotta hagyományos lelki gyakorlatát Roska Péter, az Esztergomi Szeminárium spirituálisa. Péter atya biblikumi tudományokból doktorált, három évig Kárpátalján szolgált és azóta évente visszajár vidékünkre.
Idén – Munkács, Ungvár, Beregszász, Csap, Huszt, Budapest képviseletében – mintegy hetvenen vettek részt a Főparancs témában tartott előadásokon, beszélgetéseken.
„Engedjük magunkat Isten és embertársunk által szeretni, és elfogadni is tanuljuk meg ezt a szeretetet” – mondta nyitóelőadásában Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke.
„Az ember a mindennapi rohanásban és hétköznapi hajszában nagyon könnyen eltávolodhat Istentől. Nyugalom kell és csönd, hogy igazán figyelni tudjunk őrá és egymásra. Fontos, hogy időről időre beszéljünk hitünkről, új megközelítéseket, szempontokat, egyéni tapasztalatokat cserélve” – hangsúlyozta Roska Péter atya.
Karabeles Jána