Barack

A kajszibarack, vagy más néven sárgabarack, tőlünk délebbre, Moldáviában vagy Odessza környékén úgy nő, mint nálunk a kökény; apró ugyan, de édes és magvaváló. Itt, Kárpátalján csak szilvába oltva marad meg. Fontos, hogy az oltása minél magasabban legyen, az a jó, amikor a teljes törzs szilva, és csak az ágaknál kezdődik a barack. Így van remény, illetve esély arra, hogy a fa túléli ifjúkorát, és gutaütés nélkül eléri azt a kort, ami után aztán néhány évtizedet is elél.

Van egy szép barackfám, az idén is jól termett, és mint mindig, az első kosár legszebb gyümölcsöt a szomszédék kapják. Tradíció ez már nálunk, és múltba nyúló története van az ajándékozási szertartásnak. Vagy húsz évvel ezelőtt történt. Az üzemből hazamentem ebédelni. (Abban az időben a munkahelyeken inkább a jelenlétet díjazták, mint a munkát. Szigorúan időre jöttünk-mentünk, a semmittevés és lógás az üzem területére tevődött át.) Feleségem és szegény anyám nagy riadalommal közölték, hogy kirajzott egy méhcsalád. Nem értettem, mi ebben a rendkívüli, miért a nagy ijedelem. Mondják, hogy a keresztfiam be is fogta a rajt. Annál inkább rendben van minden, gondoltam. Csakhogy a raj a szomszédék barackfájára szállt, egy öreg, elgörbült törzsű hatalmas fára, és a még nem sárguló, de már súlyos barackok, és a keresztfiam hetvenöt kilója megtette a magáét. Kitört, letört a hatalmas fa. Szerencsére a fiúnak nem történt baja, na de a fa a mázsa barackkal a földön fekszik, és már fonnyadtak is a levelei.

Átmentem a szomszédhoz, Miska bácsihoz, és motyogtam, mondogattam valamiket, hogy sajnálom, megfizetem, meg ilyesmi, a végén még ő nyugtatgatott engem. Mélyen vallásos, sokat imádkozó ruszin ember volt. Sajnos már nem él, de a lányával azóta is minden évben ilyenkor, barackérés idején megemlékezünk az esetről, és Miska bácsiról is.

Én már nagyon régen nemcsak hálával, hanem irigységgel is gondolok rá. Irigylem azt a sztoikus nyugalmat, amellyel mosolyogva, sugárzó jóakarattal kezelte ezt a kellemetlen ügyet. Mert hányszor borulunk ki sokkal kisebb dolgok miatt is, és bosszankodunk néha fölöslegesen. Túlzottan komolyan vesszük az anyagi világot, pedig tudnunk kellene, hogy gyászkocsira még soha senki nem szállt fel bőröndökkel. Persze Miska bácsi viselkedése vallásos hitének mélységéből fakadt.

Tithli