Emberkereskedelem – tuti üzlet

Ellepték Európát a kárpátaljai szexrabszolgák?

2003. július 25., 02:00 , 132. szám

A várható nyereség nagy, a lebukás kockázata viszonylag kicsiny, ezért továbbra is virágzó üzletág a kelet-európai, köztük a kárpátaljai lányok eladása nyugati bordélyházakba vagy a kiskorú gyermekek bérkoldultatása.

Ukrajnában aggasztó méreteket ölt az emberkereskedelem. Egy nemrég Ungváron rendezett nemzetközi tanácskozáson Miko­la Makszjuta, a belügyminisztérium mellett működő, emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények elleni küzdelemmel foglalkozó osztály vezetője elmondta: az országban a 90-es évek közepétől aktivizálódott az emberkereskedelem, amikor is tömegesen jelentek meg a különböző munkaközvetítő és turisztikai ügynökségek, melyeket gyakran bűnbandák tartottak ellenőrzésük alatt. A jelenség sajnos Kárpátalját sem kerülte el. Sőt, a magas munkanélküliség, valamint a megye földrajzi fekvése miatt ez a probléma idővel igencsak súlyossá vált.

Marjan Popagyuk, a megyei belügyi főosztály szervezett bűnözés elleni osztálya helyettes vezetőjének elmondása szerint Kárpátalján az utóbbi időben igen elterjedt a gyermekkereskedelem. Egyes roma családok koldulás céljából eladják, vagy bizonyos időre bérbe adják gyermekeiket olyan – általában szintén roma – személyeknek, akik megszervezik a kiskorúak koldulását Oroszország nagyobb városaiban. A gyermekek naponta akár 30-40 USA-dollárnyi pénzösszeget is összekoldulnak, ám ebből később gyakorlatilag semmit sem tarthatnak meg, „munkáltatóik” ugyanis mindent elvesznek tőlük. Nemrég emberkereskedelem vádjával két beregszászi roma személy ügyében indult bűnügyi eljárás, akik három gyermeket „vásároltak” e célból, s Moszkvában, Szentpéterváron kény­sze­rítették koldulásra őket. A „munkaszervezésre” jellemző, hogy fogva tartójuk a gyermekeket taxin hordta szét reggelente a városok forgalmasabb csomópontjaira. A pénz – akár napi 70-100 dollár is – természetesen a roma házaspár zsebébe került. A társaság a lopásoktól sem ódzkodott. Szentpéterváron például sikerült ellopniuk egy pénztárcát, melyben 12 ezer euró lapult.

Szintén gyakorlattá vált a bűnözők, felhajtók részéről, hogy fiatal lányokat jól fizető nyugati pincéri, táncosnői, titkári, kozmetikusi állásokkal kecsegtetnek, ám amint kiérnek Jugoszláviába, Cseh­országba, Olaszországba, Spanyol­országba vagy Németországba, mondvacsinált okokkal elszedik tőlük személyi irataikat, és arra kényszerítik a gyanútlan áldozatokat, hogy áruba bocsássák testüket valamelyik illegális bordélyházban.

Gyakoriak az olyan esetek is, amikor a külföldre kerülő ukrajnai lányok nappal házvezetőnőként dolgoznak, éjjel pedig a ház tulajdonosának nemegyszer brutalitásig, perverzitásig fajuló szexuális óhajait kényszerülnek kielégíteni, különben futtatóik fizikai, lelki terrorjával kell szembenézniük, jobb esetben pedig pénz, iratok nélkül az utcán találják magukat.

Marjan Popagyuk elmondása szerint az utóbbi időben több hasonló bűncselekményt derítettek fel. Tavaly például két beregszászi lánynak ajánlottak fel pincéri-táncosnői állást egy budapesti bárban. A lányok, mit sem sejtve, gondolkodás nélkül elfogadták az ajánlatot, s csak a helyszínen szembesültek a valósággal. Idén Jugoszláviából kapott állásajánlatot egy lány, ám a vége ugyan­csak szex­rab­szol­­gaság lett. A Té­csői járásból több lányt Cseh­országba „exportáltak”.

A külföldi futtatók igen jelentős hányada egyébként helyi, azaz az egykori Szovjetunió területéről származik. Tartván attól, hogy idehaza fülön csípik őket, a kilencvenes évek közepén javarészt külföldre tették át székhelyüket, ott alapozták meg újra félig vagy teljesen alvilági vállalkozásukat. Ugyanakkor nem számoltak fel minden Ukrajnához kötődő szálat, továbbra is kapcsolatban vannak itteni „kollégáikkal”. A hatályos jogszabályok szerint a bűncselekményt egyedül elkövető emberrablók 3-tól 8 évig, a csoportos elkövetők pedig 8-tól 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók, ám a várható bevétel miatt igen sokan érzik úgy, hogy megéri vállalni a kockázatot. Egy lány „leszállításán” minimálisan 2-300 dollárt lehet keresni, „foglalkoztatásuk” pedig évente több ezer dollárnyi haszonnal járhat.

Az említetteken kívül 2002-ben és idén is számos hasonló esetről szereztek tudomást a hatóságok, ám ezekre általában csak azt követően derül fény, hogy a lányok valamilyen úton-módon – általában rengeteg megpróbáltatás és megaláztatás árán – kiszabadulnak a rabságból és visszatérnek Kárpátaljára, majd a rendőrségen jelzik, hogy mi történt velük. A lányok nem­egyszer arról számolnak be, hogy rajtuk kívül másokat – gyakran honfitársaikat – is dolgoztatnak egy-egy adott helyen, ám az emberkereskedők és az illegális szórakozóhelyek működtetői ritkán hagynak maguk után valamirevaló nyomokat vagy bizonyítékokat, így – figyelembe véve továbbá a különböző országok rendőrségei közötti nehézkes együttműködést is – ritkán indul egy-egy ügyben eredményes nyomozás. Arról nem is szólva, hogy a hasonló eljárások feltétele az áldozatok feljelentése, ám a pórul járt lányok az esetek nagy részében irtóznak a nyilvánosságtól, félnek az újabb meghurcoltatástól.

A Kárpátalja azon kérdésére, felbecsülhető-e, hány kárpátaljai fiatal nőt adhattak el az utóbbi években külföldön, az osztályvezető-helyettes úgy vélte, hogy az ilyen esetek pontos számát gyakorlatilag lehetetlen megállapítani. Jelzés értékű lehet viszont, hogy a szervezett bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó megyei osztály csupán az idei év első felében nyolc esetben tudta bizonyítani az emberkereskedelem tényét, a múlt év során pedig közel húsz hasonló esetben folytattak bűnügyi eljárást.

Baráth József