100 éves a csapi katolikus templom

Július 26. – Szent Anna ünnepnapja

2003. augusztus 1., 02:00 , 133. szám

Krisztus Jézus nagyanyjához, Szent Annához szólt az ének, a könyörgés számos római katolikus templomunkban július 26-án, szombaton. Templombúcsút tartott a csapi római katolikus egyházközség is, mely ugyancsak ezen a napon méltatta temploma fennállásának 100. évfordulóját.

A neves alkalomból az ünnepi szentmisét Schönberger Ferenc főtisztelendő, az Ungi egyházkerület esperese és Szulincsák Sándor helyi plébános celebrálta. Jelen volt továbbá Bohán Béla atya, a csapi egyházközség korábbi plébánosa és Molnár Miklós atya, valamint a görög katolikus egyház képviseletében Ambrus József helyi parochus.

„Nagy hálaadásra, eukarisztiára jöttünk ma össze. Istennek adunk hálát ezért a házért, ahol vele találkozhatunk, ahol szól hozzánk, és mi is szólhatunk hozzá, ahol megpihenhetünk az élet viharai közepette” – mondta köszöntőjében Sándor atya.

„Ez a búcsúünnep a nagy isteni család ünnepe. Milyen jó lenne, ha a mai modern családok is ezt a modellt, Szt. Joakhim és Szt. Anna istenkövető életmintáját választanák! A templomszentelési jubileum kapcsán fontos rámutatni, hogy nem a kőből épült templomok, hanem a bennünk épülő lelkek temploma a fontosabb. Isten az emberi lelkekben akar lakni, ezért önmagunkban kell őt keresni. Gyönyörű a keresztény élet, csak oda kell adnunk magunkat Istennek. Magunkat, akik Krisztuséi vagyunk. Úgy éljetek, hogy tegyetek tanúságot arról, hová tartoztok” – mondta szentbeszédében Schön­berger Ferenc atya.

A templom történetéről szólt özv. Bereczky Józsefné, akinek nagyapja még tevékenyen részt vett annak építésében. Üdvözölte a híveket Balogh János református tiszteletes, az Ungi egyházmegye esperese és Egressy Miklós görög katolikus atya, akik korábban szintén szolgáltak a templomban.

Anna-napi búcsút tartottak még szombaton Nagygejőcön, Sárosorosziban, Huszton és Ge­rényen is.

Popovics Zsuzsanna