Kerékpárt Kárpátaljára

Segélybicikli a Máltai Szeretetszolgálattól

2003. augusztus 1., 02:00 , 133. szám

Ezzel a címmel indította útjára újabb jótékonysági akcióját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Több hírcsatornából is értesülhettünk a felhívásról, hogy az anyaországban kerékpárokat gyűjtenek a kárpátaljai gyerekek számára. Az akcióról Soós Károlyt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat határon túli részlegének vezetőjét kérdeztük.

– Honnan szár­mazik az öt­let, milyen cél­lal láttak ne­ki a gyűjtésnek?

– A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az elmúlt évtizedben többször jelentős segítséget nyújtott a kárpátaljai magyarságnak. Példaként az 1998-as és 2001-es nagy árvizeket említhetném. Ez utóbbi alkalommal szembesültek munkatársaink azzal, hogy a rossz tömegközlekedési viszonyok miatt gyerekek és fiatalok gyakran milyen távolról kénytelenek gyalog járni az iskolába. Ezek a tapasztalatok adták az ötletet, hogy kerékpárokat gyűjtsünk a kárpátaljai gyerekek, fiatalok számára, ezzel támogassuk tanulmányaikat. Így lehetőség szerint azoknak a fiataloknak fogjuk majd eljuttatni az adományt, akik valóban távolról járnak iskolába, valamint azoknak a kárpátaljai viszonylatban is szegény rászorulóknak, akiknek egyébként még a napi megélhetésre is nehezen futja, nemhogy kerékpárra.

– Hogyan folyik a gyűjtés?

– Országos központunk koordinálásával az egész nyár folyamán várjuk az adományokat. Járjuk az országot, és amennyiben szükséges, előzetes bejelentés alapján, kimegyünk az adományozóhoz a kerékpárért. A gyűjtés jó ütemben halad, sok megható élményben van részünk ennek kapcsán.

– Hogyan történik majd az adomány célba juttatása és elosztása?

– Már felvettük a kapcsolatot a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel. ők segítenek a szállításhoz szük­séges okmányok beszerzésében az ukrán hatóságoknál. Re­mé­nyeink szerint az ukrán illetékesek időben megadják a szükséges engedélyeket ehhez a humanitárius akcióhoz. Itt szeretnék köszönetet mondani dr. Orosz Ildikónak, a szövetség elnökének és Gulácsy Géza alelnöknek azért a sok tanácsért és szempontért, amellyel akciónkat már eddig is segítették. A kerékpárokat ugyanis bizonyos „elvek” alapján osztjuk majd szét. Ezeken jelenleg is dolgozunk, folyamatosan alakítjuk őket, hogy a legoptimálisabb megoldást találjuk majd meg.

– Mikor indulhatnak útnak az első kerékpárok Kárpátaljára?

–Terveink szerint az első kerékpárokat valamikor kora ősszel ünnepélyes keretek között maga Főtisztelendő Kozma Imre irgalmas rendi szerzetes atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke adja majd át, aki nagyon szívén viseli a határon túli, így a kárpátaljai magyarság sorsát is.

Váradi Natália