Tarisznyák

Csupa jóakaratból nem indított minket, kiskorúakat tovább az ország büntetőintézményeibe a börtönigazgató. Rebesgették, de ő biztosan tudta, hogy amnesztia lesz, és haza fogunk menni. Lett is közkegyelem, de csak a tyúktolvajoknak, a politikai foglyok maradtak, még ha kiskorúak voltak is. Így húztunk le mi négyen hét egész hónapot az ungvári börtön celláiban.

Könnyített helyzetünkön, hogy élelmiszercsomagokat kaptunk otthonról, és olvasgattuk a börtönkönyvtár köteteit. Jóska bajtársunk, aki fertős­almási születésű volt, csomagjait különböző nagyságú háziszőttes tarisznyákban kapta, és még azon belül is minden külön tarisznyába volt csomagolva. Természetesen a börtönből visszaküldeni semmit nem lehetett, így aztán gyűltek a kisebb-nagyobb tarisznyácskák.

Eljött az idő, amikor sokadmagunkkal bevagoníroztak bennünket, irány a lembergi börtön. Ez már egy keservesebb világ volt, vártuk, hogy továbbirányítsanak. Néhány nap elteltével aztán betereltek egy hatalmas terembe, ahol már több száz rab várakozott, hogy kiáltsák a nevét, és beosszák egy-egy csoportba. Akkor nem értettük, mi történik, később jöttünk rá, hogy a szerelvényt állítják össze, amelyik viszi a rabokat a nagy Szovjetunió lágereibe.

A fal mellett álltunk kis csomagjainkkal, a négy árva magyar az idegen népek tengerében. Egyszer csak körbevett bennünket néhány kitetovált köztörvényes, rossz arcú ala­­­k­ok. Először nem értettük, mit akarnak, miért velünk gyűlt meg a bajuk, mikor voltak ott más nem bűnözők is, például ötlépésenként valamelyik szekta tagjai térítettek. Aztán rájöttünk, hogy a Jóska barátunk hatalmas tarisznyája keltette fel az érdeklődésüket. A nagy tarisznyában voltak szépen összehajtogatva a kisebb-nagyobb háziszőttes tarisznyák, zsákok. Abban a teremben nem volt senkinek ilyen nagy csomagja. A helyzet pattanásig feszült, míg aztán az egyik izomkolosszus rámutatva a tarisznyára kimondta a verdiktet: osszuk el. Jóska barátunk készségesen nyitotta szét a zsákot, és elkezdte kettesével szétosztani a tarisznyákat. Látni kellett a megdöbbent lombrózó pofákat. Megpróbáltak eloldalogni, földre eresztve a zsákmányt, de Jóska nem hagyta annyiban a dolgot: a madzagot húzogatva elmagyarázta, hogyan zárhatók, ecsetelte, hogy milyen jó, ha van az embernek egy ilyen remek kis utazótarisznyája.

Az oroszok elkullogtak, és mi tovább vártuk az utazást a bizonytalanba.

Tithli