Ének, játék – magyarul

Irka-tábor – 2003

2003. augusztus 8., 02:00 , 134. szám

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványprogramja keretében idén kilencedszer rendeztek anyanyelvi Irka-tábort Beregszászban, ahol ezúttal 52 felső-Tisza-vidéki, Latorca-völgyi és Bereg vidéki gyerek pihent és tanult együtt.

A tábor első hetében (július 20–28.) a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola 32 hallgatója nyolc helyszínen foglalkozott a szórványmagyarság kisiskolásaival. A legaktívabb táborozók ezt követően vehettek részt a Kölcsey Ferenc Szakkollégiumban (KMTF) rendezett beregszászi táborhéten a síkvidéki magyar ajkú gyerekekkel együtt (július 28–augusztus 3.).

Napközben kézműves foglalkozás, gyermekjáték-tanulás, mesefilmvetítés, este népdaléneklés várta a táborozókat. Drámapedagógiai játékokra Bagu Géza drámapedagógus invitálta a résztvevőket. Ugyancsak nagy sikere volt a városnéző kirándulásnak, valamint a Lőrinc András helyi vállalkozó által felajánlott Vérke-parti hintázásnak. Pénteken Ki Mit Tud?, divatbemutató, fodrászverseny, szombaton vidám táborzáró műsor tette még emlékezetesebbé az alkalmat.

A gyerekek tudásbeli gyarapodásán, aktív pihenésén P. Punykó Mária, az Irka c. gyermeklap főszerkesztője, a KMPSZ szórványprogram-felelőse, Gergely Éva és Kovács Erika pedagógus, a KMPSZ elnökségének tagjai, Lefler Jolán tanító, Popovics Zsuzsanna éne­koktató, valamint a KMTF és a Munkácsi Humán Pedagógiai College szakgyakorlatos hallgatói munkálkodtak. A tábort a Magyar Oktatási Minisztérium és az Illyés Közalapítvány támogatta.

-nagy-