2003. augusztus 22.

2003. augusztus 22., 02:00 , 136. szám

„Úgy szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni” (Ezékiel 37,5)

Az Apos­tolok cselekedeteiről írt könyv első részében azt olvassuk a tanítványokról, hogy a feltámadt Jézussal való találkozás után is zárt ajtók mögött ülnek. Kettősség van bennük: bizonyosság arról, hogy feltámadt az Úr, de erőtlenség és félelem is egyben arra nézve, hogy hogyan tovább. A Szentlélek kiáradásával aztán egyszerre csak megnyílnak az ajtók. Eltűnik az erőtlenség és a félelem, s csontjaikba rekesztett tűzként viszi, indítja őket ki a nyitott ajtón a Lélek, hogy ne csak belső bizonyosság legyen a feltámadott Jézus Krisztus, hanem mások előtt is megvallott igazság.

Napjaink keresztyéneire gondolva sok hasonlóságot fedezhetünk fel az első tanítványok, az ezékieli kép és a mai kor hívei között. Mintha mi is mindnyájan az ajtó mögött ülnénk erőtlenségben és félelemben, az ezékieli képpel élve, mint megszáradt, élettelen csontok.

Ahhoz, hogy Ezékiel a lélek megújító erejét hirdesse, hogy a fogságban lévő nép megelevenedjen, először is Ezékielnek kellett megerősödnie, s hinnie abban, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ezért viszi őt a lélek egy völgybe, ahol száraz, élettelen csontokat láthat.

E szörnyű látványon túl mit is kell, hogy észrevegyen?

1. Milyen állapotban van a nép?

2. Az Isten ezekből az élettelenekből is tud élőket alkotni.

3. Mindehhez az ő prófétálására van szükség.

A Szentlélek mindnyájunkat az élettelen csontokhoz akar vinni. Láttatni akarja veled a családod, baráti köröd mint erőtlen tanítványokat, esetleg élettelen csontokat. Meglátva ezeket tőled is kérdezi az Úr: Embernek fia, hiszed-e, hogy életre kelnek? S ha hiszed, készen vagy-e elindulni? Készen vagy-e hirdetni a csontoknak: „Így szól az én Uram, az Úr ezekhez a csontokhoz: Én lelket adok belétek, és életre fogtok kelni”? Ahhoz, hogy ez megtörténjen, Rád van szükség, a Te bizonyságtételedre, mert tetszett az Istennek, hogy az „igehirdetés bolondsága” (I Kor. 1,21 b) által tartsa meg a hívőket.

A tanítványok a Szentlélek kitöltetése után elindultak, s Isten ereje munkálkodott rajtuk keresztül. Tegyük mi is ezt!

Taracközi Ferenc
beregszászi református lelkipásztor