Csökkenő bűnözés, betörési hullám
Sajtótájékoztató a beregszászi járási rendőrségen
Augusztus 18-án sajtótájékoztatóra került sor a beregszászi járási belügyi főosztályon, ahol az egyes osztályok, szolgálatok vezetői számoltak be az újságíróknak az általuk végzett munkáról. Az eseményen jelen volt Andrij Pleha, a főosztály megbízott vezetője is. Vaszil Burisin személyzeti főosztályvezető-helyettes tájékoztatása szerint az utóbbi időben az osztályon jelentős létszámleépítés történt.
Az elmúlt időszakban Beregszászban történt betörések kapcsán Jurij Pliszka, a nyomozóosztály vezetője elmondta, a Munkácsi közben és az Odesszai utcán elkövetett lakásfeltöréseket ugyanaz a büntetett előéletű személy követte el, aki ellen körözést adtak ki. Pliszka szerint ugyanakkor a bűnjelekből ítélve nem ugyanazok a tettesek rabolták ki két ízben is a Beregszász című lap szerkesztőségét. Erre utal az elkövetés módjának különbözősége is. Az ügyben folyik a nyomozás, a rendőrség jelenleg ellenőrzi, hogy az eset kapcsán látókörébe került személyek összefüggésbe hozhatók-e az üggyel.
Mint Szerhij Pilip törzsparancsnok rámutatott, az idei év első hét hónapjában a betörési hullám ellenére összességében csökkent az elkövetett bűnesetek száma, s javult a felderítettség aránya is. Mint elhangzott, a járás területén az első félévben 127 bűncselekményre derült fény.
Ruszlan Popovics, a kábítószer-fogyasztás és terjesztés elleni osztály vezetőjének tájékoztatása szerint idén három ízben bukkantak illegális mákültetvényre a járás falvaiban, illetve kilenc személyről derült ki, hogy kábítószer-fogyasztó. Egy mákszalma-csempészési kísérletet is megakadályoztak az illetékesek: egy magyar és egy orosz állampolgár két kilogrammnyi mákszalmát kísérelt meg Magyarországról Ukrajnába csempészni.
Szilágyi Elemér, a járási közlekedésrendészet vezetőjének tájékoztatása szerint idén csupán egy Moszkvics márkájú személygépkocsit tulajdonítottak el Beregszászban, míg a tavalyi év azonos időszakában két lopás történt a városban.
B. J. – B. Zs.