„Légy áldott, Szent István király”
Államalapító királyunkra emlékeztek Szürtében
Az ungvári járási Szürtében hagyományteremtés céljából avattak Szent István-szobrot egy éve a helyi római katolikus templom kertjében. A falu közössége idén is bensőséges ünnepség keretében emlékezett az államalapító királyra augusztus 17-én, vasárnap.
A megjelenteket Braun Éva, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének elnöke üdvözölte, majd a református egyház képviseletében Kótyuk Zsolt lelkész kérte Isten áldását az ünneplőkre. „Szent István életművének üzenete, hogy csak hitünk megtartásával maradhatunk meg, állhatunk meg a nehézségek, próbák idején. Nemzeti létünk záloga az államalapítónk által megélt első erkölcsi alap: a Jézus Krisztusba vetett igaz hit. Adja Isten, hogy minél többen magunkénak tudjuk ezt a hitet és részesei legyünk a kegyelemnek” – mondta a lelkész.
– Szent István királynak megadatott a kegyelem, hogy ne csak az új hit és a hozzá tartozó új államrend, közigazgatási rendszer bevezetését vigye véghez, de ki is munkálhassa annak megszokottá, természetessé válását – fogalmazott ünnepi beszédében Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke. – Nekünk, ma élő kárpátaljai magyaroknak nem adatott meg a kiszámítható egyéni, közösségi élet, de reménykedünk, hogy ismét eljő a korszak, amikor a magyar nemzet gyarapodhat, és tagjai természetes közegként, a „mi magyar világunkként” értelmezhetik saját közösségüket, nemzetüket. Kívánom, hogy megélhessük ezen újabb, kiszámítható korszak kezdetét, amelyben a nemzet megtalálja új formáit, és amely új formáknak éppúgy lesz idejük meggyökeresedni, mint államiságunk kezdetén.
A beszédeket követően Ignác Mária és Szikora Csilla vezetésével a helyi műkedvelő együttes és a Rózsa Népdalkör alkalomhoz illő magyar népdalokat, egyházi énekeket és megzenésített verseket adott elő.
A megemlékezés előtt és után színes falunapi program várta az érdeklődőket, amit Puskár Árpád tanácselnök nyitott meg. A kultúrházban megnyílt Fülöp György fotókiállítása; délután fellépett a Cók-Mók Bábszínház; műsort adott a helyi műkedvelő csoport. A futó- és kerékpárversenyeken közel száz gyerek vett részt, továbbá kihirdették a rajzpályázat nyerteseit is. A közel harminc díjazott értékes jutalomban részesült. Este utcabál és tombolajáték szórakoztatta a közönséget.
Popovics Zsuzsanna