Európa
Komoly, tudományos kutatómunkába fogtam: keresem Európát. Eleinte egyszerűnek látszott a dolog, csak tüzetesebb vizsgálódás után tűnt ki, hogy ezer arca sok helyen felbukkan, majd újra eltűnik; hivatkoznak rá, utasításokat osztogatnak a nevében, de látni még senki nem látta.
Én ugyanis azt az Európát keresem, amelyik kényesen vigyáz arra, nehogy diszkrimináció érjen valakit a Kárpát-medencében, nehogy elfajuljon a határon túli magyarok ügye az etnikai alapú támogatásokkal. Mert ez bizony Európa kétségbeesését vonná maga után. Mert ez az Európa igazságos, és szívén viseli a népek sorsát. Nem tűrheti, hogy valamiféle előnyt élvezzen valaki, és mások ebből kimaradjanak, még akkor sem, ha ez senkinek nem okoz hátrányt.
Azt hittem, könnyen rátalálok erre az Európára a történelemkönyveket lapozva, de tévedtem. Úgy látszik, ez az Európa új keletű valami, és a világban nem is igazán ismerik, csak Magyarországon hivatkoznak rá úton-útfélen. Mert ugye, hol volt ez az Európa, amikor a trianoni békét aláírták, vagy amikor Ukrajnában mesterséges éhínséggel meggyilkoltak hatmillió embert? Hol volt, amikor a zsidók millióit hurcolták el, amikor Tito partizánjai magyarok tízezreit gyilkolták le, amikor államokat, népeket dobtak oda Sztálin véres kezei közé? Hol volt ez az Európa 1956-ban, mikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és Kádár János gyermekeket végeztetett ki? Hol volt, mikor a Világbank ennek a gyilkosnak tízmilliárd dollár kölcsönt nyújtott, meghosszabbítva ezzel a kommunista rendszer életét?
Egyelőre tehát nyomát sem találom annak az Európának, amire a magyar kormány szokott hivatkozni. Volt a kutatásnak olyan stádiuma, mikor azt hittem, ez a kényes, lovagias Európa az Európai Unióval azonos. Ez persze tévedés. Elég, ha a Benes-dekrétumra gondolunk, amivel Szlovákia bevonul az Európai Unióba. Ebből is látható, hogy ez a szövetség nem olyan finnyás, mint az a bizonyos, sokat emlegetett Európa. A kutatás pillanatnyi állása szerint annyit tudok biztosan, hogy Európa egy földrajzi egység Gibraltártól az Ural hegységig.
Tovább töprengve a dolgokon, arra jutottam, az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk ezt a nem létező, lovagias, kényes Európát, mert egyre inkább úgy tűnik, hogy ez csak egy kísértet, s kár magunkat ijesztgetni vele.
Azt hiszem, más úton kellene haladni. Válasszuk például Amerikát: az igen, vele érdemes jóban lenni. Kezdhetnénk azzal, hogy Magyarország hozna egy törvényt, miszerint akinek az édesanyja magyar, az automatikusan megkapja a magyar állampolgárságot. Állítom, az Egyesült Államok egy ilyen törvény jutalmául állná a magyar költségvetés felét, de talán többet is, mert például Izrael egy ilyen törvény működtetésére évi tizenkétmilliárd dollár segélyt kap.
Azt hiszem, ez valóban jó megoldás lenne – vagy ki tudja?
Tithli