Hatszor csendült fel a magyar himnusz a Don-kanyarban

„Egy háború csak akkor fejeződik be, ha a halottainkkal elszámoltunk”

Emlékszem, kislánykoromban, amikor halottak napján a temetőben gyertyával és virággal róttuk le kegyeletünket halottaink előtt, észrevettem, hogy édesanyám félrevonul a sírkert központi keresztjéhez és gyertyát gyújt. „Nagyapádért, kislányom – válaszolta érdeklődésemre –, mert nincs sírja, nem tudjuk, hol van eltemetve”. Akkor még nem tudtam, hogy az elesett katonának jó esetben egy közös sírban juthatott hely, s a hozzátartozók csak remélhették, hogy szerettüket egyáltalán eltemették...

„A magyar hadtörténelem legnagyobb áldozatot követelő veresége ez” – írta Ránki György a 2. magyar királyi hadsereg 1942–43-as Don-kanyari hadműveleteiről. Az áldozatok pontos számát még ma sem sikerült megállapítani, de május 28-a óta a távoli Oroszország földjén, a Don partján immár van egy hely, ahol végső nyughelyükre találhattak a doni csatákban elesett vagy a hadművelet után hadifogságban elhunyt magyar honvédek. Hosszas diplomáciai, katonadiplomáciai erőfeszítéseknek, és nem utolsósorban dr. Holló József Ferenc vezérőrnagy, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója személyes közbenjárásának köszönhetően 60 évvel a tragikus események után Rudkinóban megnyílhatott a II. Magyar Központi Katonai Temető, az eddigi legnagyobb magyar sírkert Oroszország területén.

– A rudkinói sírkert májusi megnyitása egy hosszú folyamat talán legfontosabb állomása. Ezt az eseményt nyugodtan sorolhatjuk a Hadisírgondozó és Honvéd Hagyományőrző Iroda sikertörténetei közé, hiszen hosszú és göröngyös út vezetett idáig.

– 1995-ben Magyarország és Oroszország között létrejött a hadisír-gondozási megállapodás, melynek anyagi alapját az e célra az orosz államadósságból el­kü­lö­ní­tett 10 millió dollár képezi – mondja Holló Ferenc. – A kor­mány­meg­állapodás a kölcsönösség elvén szabályozza az idegen hadisírok méltó állapotban tartásával kapcsolatos köte­le­zettségeket és az idegen földben nyugvók temetőivel kapcsolatos jogokat. Az egyez­­mény biztosította annak a lehetőségét, hogy megkezdjük Oroszország területén a hadisírok feltárását, az elhunyt magyar katonák központi temetőkbe való áthelyezését, illetve emlékművek állítását olyan temetőkben, ahol magyar katonákat temettek el. Több mint 300 magyar emlékhely létesült ily módon, s 1997-ben 70 kilométerre Voronyezstől, Bor­di­rev­kában megépülhetett az első magyar temető, amely mintegy 8700 magyar katona földi maradványait őrzi. Diplo­máciai nehézségek akkor is felmerültek, de az egyszerű orosz állampolgá­rok részéről jóindulatot tapasztalhattunk. A rudkinói temető kialakítása után nehézségek adódtak. A helyi, voronyezsi önkormányzat részéről a megjegyzés az volt, hogy a temető felavatása azért lehetetlen, mivel óriási tiltakozást vált ki a veteránok körében. Nagyon sok katonadiplomáciai erőfeszítésbe került, míg sikerült megegyezésre jutni. Szeretném hangsúlyozni, hogy legmagasabb szinten nem ütköztünk ellenállásba, sőt, partnerszervezetünktől nagyon sok segítséget kaptunk. Az igazi áttörés április 26-án történt, amikor sikerült személyesen találkoznom Ku­la­kov kormányzó úrral. Ki­használtam a lehetőséget, és átadtam egy albumot a kormányzónak a budapesti Szabadság téri emlékmű alatt talált 15 szovjet katona maradványainak áthelyezéséről. A kormányzó meggyőződhetett arról, hogy katonai díszpompával, ökumenikus szertartással és díszbeszéddel rendezett újratemetésre került sor, úgy, ahogy egy katonának ez kijár. A látottak végül meggyőzték. Megható esemény volt, amikor katonai díszpompával orosz katonák helyezték el a koszorúkat a magyar sírokon. Május 27-én és 28-án, a megemlékezési ünnepségek keretében hatszor hangzott el a magyar himnusz a Don-kanyarban. 60 év után végre egy új korszak vette kezdetét. Úgy gondolom, hogy be kell köszöntenie a megbékélésnek, a halottainkat pedig el kell temetnünk. Egy háború csak akkor fejeződik be, ha a halottainkkal elszámoltunk, ha valahol van egy sír, ahol gyertyát gyújthatunk az emlékükre.

– Több ezer név került fel a már­ványtáblákra. Hogyan sikerült azonosítani az elhunytakat?

– Rudkinóban 17 394 hősi halált halt magyar honvéd és 2160 munkaszolgálatos nevét vésték márványtáblába. Ezek mind hiteles nevek, hiszen az akkori magyar mozgósítási szolgálat, a magyar hadvezetés nagy figyelmet fordított arra, hogy a magyar katona minden körülmények között olyan azonosítási jeggyel legyen megjelölve, hogy neve, rendfokozata, illetve a születési éve, édesanyja neve ismert legyen. Az azonosítás a térségben talált dokumentumok, az állami és hadifogoly-nyilvántartás és a veszteségről vezetett adatok alapján történt.

– Az elhunytakról összeállított névsor az interneten is elérhető. Továbbra is vannak azonban, akiknek még nem sikerült megtalálniuk a hozzátartozójukat. Azt jelentené ez, hogy nem szerepelnek a nyilvántartásban?

– A második magyar királyi hadsereg csupán a Don-kanyari harcokban 50-60 ezer főnyi veszteséget szenvedett. Becs­lések szerint 1943 márciusáig mintegy 125 000 halottal, sebesülttel, eltűnttel, hadifogollyal számolhatunk. A veszteségeket a személyi kartonok alap­ján lehetett felmérni. Természetesen még mindig nem rendelkezünk az összes adattal, de a reményt nem szabad feladni, mert tovább folytatjuk a megkezdett munkát. Az orosz levéltárak, ha csak résnyire is, de megnyíltak. A központi katonai állami levéltár, a Vojennije Memoriali is sokat segített az utóbbi időben. Az in­ternetes adatbázisunkban jelenleg közel 70 ezer név található, annak sem kell azonban elkeserednie, aki ezen a listán még nem találja hozzátartozóját, hiszen az adatfeldolgozás nincs befejezve. Dolgozunk tovább, és munkánk eredményeit folyamatosan közzétesszük.

– A hozzátartozók, akik többet szeretnének megtudni a Donnál elesett szeretteikről, esetleg közvetlenül is fordulhatnak az Irodához?

– Mindenképpen azt javasolnám, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot. Mi a katonai diplomáciában több gyakorlattal rendelkezünk, és jogi személyként többet tudunk segíteni, egy kicsit megnyugtatóbb eredményeket tudunk produkálni, rövidebb idő alatt. A most márványtáblákra vésett 17 000 név nem lehet elég, az újratemetések ebben a sírkertben folyamatosak lesznek. Ez a sírkert a Don-kanyarban egy olyan zarándokhely lehet, ahol egy szál virággal tiszteleghetünk nagyapáink, apáink, testvéreink emléke előtt.

Szépvölgyi Katalin, Budapest