Bátorságra és felelősségtudatra nevelni
Tanévnyitó Nagydobronyban
Nagydobronyban, Kárpátalja legrégibb újkori magyar középiskolájában is megkezdődött a tanév. Az intézmény a KMPSZ által szervezett tantárgyi vetélkedőkön elért helyezései alapján a negyedik legeredményesebb középfokú végzettséget adó iskola vidékünkön, s egyúttal az Ungvári járás legnagyobb magyar iskolája is. A közel ezerfős intézményben, ahol 77 tanár tanít 37 osztályban, idén hatvanöt elsős kezdheti meg tanulmányait.
Az első osztályfőnöki órákat követően az iskola főbejárata előtti téren sorakoztak fel a diákok, a tanárok és a szülők. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, Szilvási Zoltán nagydobronyi polgármester, Katkó László, az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthon igazgatója, Vlagyimir Pekár, a nagydobronyi kórház főorvosa, Hidi József, a Nagydobronyi Fogyasztási Szövetkezet igazgatója, Baksa Erzsébet, a szülői tanács elnöke és Hidi Erika, a Kárpátaljai Magyar Szülői Szövetség helyi alapszervezetének elnöke.
Az iskola igazgatója, ifj. Kántor József ünnepi beszédében hangsúlyozta: még mindig jellemző napjainkra az anyagi és erkölcsi bizonytalanság, még mindig nem kerültek méltó helyükre az igazi emberi értékek, és nem szilárdultak meg kellően a társadalmi viszonyok. Ilyen körülmények között különös szerep jut az olyan emberi értékeknek, mint a bátorság és a felelősségtudat. Az igazgató a továbbiakban elmondta, hogy kereken ötven évvel ezelőtt, 1953-ban a kárpátaljai magyar iskolák közül az elsők között emelték a nagydobronyit középiskolai szintre. Ennek a jelentőségét azon is le lehet mérni, hogy amíg az ötvenes években egyetlen falubeli sem rendelkezett felsőfokú végzettséggel, addig az iskolának köszönhetően mára már száznál is több a nagydobronyi diplomások száma. A szónok felidézte az alma mater egykori tanárainak és igazgatóinak nevét, akik közül a megjelenteket a vendégekkel együtt virágcsokrokkal köszöntötték az alsó osztályosok.
Az igazgató után Horkay László püspök szólt a megjelentekhez, Isten áldását kérve a gyerekekre, a tanárokra és az iskola igazgatójára.
Végül a tizenegyedikesek nevében Sándor Szilvia köszöntötte az elsősöket, akiket ezután a végzős diákok egy szál virággal és a járási adminisztráció által felajánlott értékes tanszereket tartalmazó ajándékcsomaggal leptek meg.
A tanévnyitó ünnepség befejeztével a tanulók tanáraik vezetésével átvonultak a református templomba, ahol Kolozsi András helyi lelkész hirdetett igét a tanévkezdést köszöntő istentiszteleten.
Badó Zsolt