Célba értek az első biciklik

Rendhagyó tanévnyitó Tiszaújlakon

2003. szeptember 5., 02:00 , 138. szám

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) által indított „Kerékpárokat Kárpátaljának” akció keretében összegyűjtött biciklik egy részének átadására szeptember 1-jén került sor a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola tanévnyitó ünnepségén. Az első kerékpárokat az MMSZ önkéntes fiataljai hozták „lábon”, azaz végigkerekezve az utat a magyar fővárostól a Tisza-parti településig. Az önkénteseket elkísérte útjukon Kozma Imre atya, az MMSZ vezetője.

A rendhagyó tiszaújlaki tanévnyitó ünnepségen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviseletében jelen volt dr. Orosz Ildikó elnök és Berki Károly elnökségi tag.

Simon József iskolaigazgató köszöntötte a vendégeket és a jelenlévőket, a tanároknak és diákoknak pedig sok sikert kívánt az előttük álló tanévhez. Az elsősök verses köszöntővel fejezték ki örömüket, hogy immáron ők is iskolások lehetnek.

Ezt követően került sor az MMSZ által hozott kerékpárok átadására. Mindenekelőtt a szom­szédos falvakból, illetve a település távolabbi részéből iskolába járók vehettek át egy-egy kétkerekűt, valamint azok, akiknek anyagi körülményei egyébként nem teszik lehetővé a biciklivásárlást. A várva várt kerékpárokat Imre atya adta át a gyerekeknek, akik nagy örömmel fogadták az ajándékot.

Az akciónak köszönhetően 33 gyerek járhat ezentúl kerékpáron iskolába. Mindenekelőtt a Tisza­ke­resztúrból bejáróknak nagy segítség ez, mivel így köny­nyebben tehetik meg a két települést elválasztó három kilométeres távolságot, nem kell kora reggel kelniük és útnak indulniuk.

Kozma Imre atya az akcióval kapcsolatban a lapunknak elmondta: „A jelenlegi 33 kerékpárt szervezetünk önkéntes fiataljai hozták ide, végigtekerve az utat Budapesttől egészen Tisza­új­lakig, sze­re­tet­ből, cserébe azért a mosolyért és boldogságért, amit a gyerekek arcán láttunk, amikor átvették a kerékpárokat. Eddig több mint 2500 bicikli gyűlt össze, de a gyűjtés jelenleg is folyik. Úgy tűnik, hogy most mozdultak meg az emberek igazából, és állnak mellénk. Akciónk mindaddig tart, ameddig az adományozók hoznak bicikliket. Terveink szerint szeptember második felében már kamionokkal érkeznének az újabb szállítmányok, amennyiben az ukrán hatóságok megadják a szükséges engedélyeket. A felmerülő szervezési kérdések megoldásában nagy segítségünkre van a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, amelynek ezúton is szeretnék köszönetet mondani munkájáért.”

Az adományok eljuttatására a kedvezményezettekhez s a kerékpárok szétosztására az e célra helyben létrehozott bizottságok javaslata alapján kerül sor.

-lia-