A nagy előadóterem Győr nevét viseli majd

Győri támogatás a KMTF új épületének helyreállításához

2003. szeptember 5., 02:00 , 138. szám

Esztergomhoz hasonlóan Győr városa is hozzá kíván járulni a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola leendő épülete, az egykori beregszászi törvényszéki épület helyreállításához, mégpedig olyképpen, hogy vállalná a díszterem melletti nagy előadóterem rendbehozatalának költségeit.

A város küldöttsége szeptember 2-án érkezett Beregszászba, ahol dr. Orosz Ildikó elnök, dr. Soós Kálmán főigazgató, dr. Cser­nics­kó István főigazgató-helyettes, va­lamint Csizmár Béla gazdasági iga­­z­ga­­tó­helyettes kíséretében megtekintették a szóban forgó épületet, és személyesen választották ki a termet, melynek rendbehozatalához hozzá kívánnak járulni.

– A kulturális kapcsolatfelvétel a két város között egy éve történt meg – tudtuk meg Kucs­ka Ferenctől, Győr Városi Könyv­tárának címzetes igazgatójától. – A támogatás ötlete Balogh József polgármestertől származik, de a megvalósításban fontos szerepet játszott Tóth Nándorné, a kulturális iroda vezetője is. Magam gyermekkorom óta járok Kárpátaljára, s mióta igazgató lettem, folyamatosan szállítok könyveket a különböző kárpátaljai iskoláknak. Úgy gondolom, a mostani látogatás egy újabb lépést jelent a két város közötti gyümöl­csöző kapcsolat kiépítésének útján.

A küldöttséget elkísérte Szabó József, a Rákóczi Szövetség országos alelnöke, Borbély János, a Radnóti Irodalmi Társaság titkára, valamint Kurcsis László, a Műhely folyóirat szerkesztője.

Ferenczi Katalin