Tóth Lajos: Kapcsolódni akar­­tunk a hagyományokhoz

Isten éltesse!

2003. szeptember 5., 02:00 , 138. szám

A napokban ünnepli ötvenötödik születésnapját Tóth Lajos festőművész. Ebből az alkalomból kerestük fel szürtei otthonában és kérdeztük életéről, sikereiről a Révész Imre Társaság egyik alapítóját.

– Hogyan lesz valakiből festő Kárpátalján?

– Gyerekkoromtól álmodozó természetem volt, sokat rajzolgattam. Kémiatanárnőm, Egressy Sárika biztatott, hogy foglalkozzam komolyabban a rajzzal. Amikor tizenegy éves lettem, rábeszélte anyámat, hogy írasson be Ungváron az úgynevezett pionír­palotában a kiváló művész, Bakonyi Zoltán által vezetett tanfolyamra. Ezt követően hétvégénként ott rajzolgattam tizenhat éves koromig, amikor is felvettek az Ungvári Képzőművészeti Szakiskolába, ahol 1968-ig tanultam. Aztán a hetvenes években a falumbéli Kolozsvári Laci barátommal eldöntöttük, hogy nem a nagy szovjet szocialista-realista szürke festészetet fogjuk művelni, és nem csatlakozunk az úgynevezett kárpátaljai iskolához sem, amelyet a négy európai hírű nagymester, Erdei, Boksay, Kas­sai és Sütő egyes követői félgiccsé hígítottak. Ez a művészet minket nem elégített ki, kapcsolódni akartunk a helyi hagyományokhoz, a magyar népművészethez.

– Van-e olyan festő vagy művészeti irányzat, amely döntő hatással volt a munkáira?

– Mindenekelőtt a hagyományos realista magyar festészet, az úgynevezett alföldi realista iskola – kezdve Munkácsytól, Paál Lászlón, Rudnayn és Aba Novákon keresztül, egészen Bernáth Aurélig – hatott rám. Ez persze nem jelent bezárkózást, mert egy képpel ezen belül el lehet menni egymillió irányba. A modernebb festékek, eszközök és technikák megjelenésével rengeteg a variációs lehetőség, s én ezekkel próbálok élni.

– Min dolgozik jelenleg?

– Több képen dolgozom párhuzamosan, a legkülönbözőbb technikákkal és módszerekkel. Általában olajjal festek vászonra vagy farostlemezre, de sokat akvarellezek, ezenkívül tusrajzokat, grafikákat és könyvillusztrációkat is készítek. Nemrég jelent meg például Ivaskovics Józseffel közös könyvünk Gyertyaláng címmel, amely megzenésített verseket tartalmaz az én grafikáimmal illusztrálva.

– Van valami nagy terve, amit a közeljövőben szeretne megvalósítani?

– Terveim mindig vannak, s most már több időm is jut ezek megvalósítására, hiszen két évvel ezelőtt átadtam „kollégámnak”, Ma­gyar Lászlónak a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöki posztját.

– Hol láthatjuk legközelebb a munkáit?

– Hála Istennek, több meghívásom is van. Legközelebb például még idén ősszel Ungváron, a Néprajzi Múzeumban lesz kiállításom, jövő májusban pedig a felvidéki Dunaszer­da­helyen, a Kortárs Galériában mutathatom be munkáimat több kárpátaljai alkotótársammal együtt.

Badó Zsolt