Bohán Béla: Az egyház vagyona az egyházé

Az egyház mint kirekesztett ingatlantulajdonos?

2003. szeptember 19., 02:00 , 140. szám

A hatályos jogszabá­lyok tíz éve teszik lehetővé az egykor állami tulajdonba vont egyházi ingatlanok visszaigénylését. Ennek ellenére a mai napig vannak, akik kétségbe vonják, hogy az egyházközségek „államosított” tulajdona csak azokat illeti, akik bizonyítani tudják: maguk építették, vásárolták azt.

„Miért, létezik egyházi tulajdon?!” – idéz egy tíz évvel ezelőtti felháborodott és értetlen hivatalnokot Bohán Béla, a beregszászi római katolikus egyházközség plébánosa, akit a beregszászi egyházi ingatlanok ügyéről kérdeztünk.

– Sokan nem ismerték el, hogy amit az egyház épített, az nem azért szűnt meg a sajátja lenni, mert eladta, tönkretette, bíróságilag elkobozták tőle, hanem mert kimondták: egyház nincs, magántulajdon nem létezik, minden az államé. Ez a nézet, némileg finomabb formában, sokakban ma is él. A döntéshozók azon gondolkodnak: visszaadjuk az egyháznak, ami jár neki, vagy sem; megajándékozzuk a saját tulajdonával vagy sem; mit kapunk érte, ha odaadjuk? Véleményem szerint ebben a kérdésben a törvény megléte önmagában kevés, az emberek tudatán kellene változtatni. Ki kellene mondani, hogy az egyháznak joga van a tulajdonláshoz, hogy igenis voltak, vannak ingatlanjai, és ezek eredendően az egyházközségeket illetik.

– Mi a helyzet Beregszászban?

– 1992 és 1997 között szinte valamennyi egyházi ingatlan tulajdonjogát visszakapta az egyházközség, köztük az 1896-ban épített egykori zárdát is. Találtunk írásos utalást egy pincére és egyéb épületekre is, de nem találtunk élő szemtanúkat, akik megmutatták volna azok pontos helyét. Jelenleg mindenekelőtt az a problémánk, hogy a „visszakapott” ingatlanok jogi tulajdonlása és azok használati joga nem esik egybe. Az egykori kántorházban például egy család él, a katolikus iskola épületében pedig a 6. sz. általános és a 4. sz. középiskola elemi osztályai működnek. A 6. sz. iskolával erről megállapodás született, a Kossuth Lajos Középiskola vezetősége azonban többszöri „nekifutásra” is elzárkózott egy bérleti szerződés megkötésétől.

– Milyen állapotban kapta vissza az egyházközség például az iskola, általa korábban mindössze tíz évig használt, annak idején korszerűnek számító épületét?

– Az épületet kívül-belül igencsak lelakták. „Bővítés” és korszerűsítés címén hozzáépítettek egy épületrészt, ez azonban eltakarta a mosdó és a WC helyiségének ablakait. A vizesblokkot végül az udvarra „száműzték”. Az új „lapos tetővel” ellátott épületet szétmosta az eső, helyenként ezért most balesetveszélyes. Ennél is nagyobb gond azonban, hogy az épületet anno üresen vették el – a plébánost elvitték, a káplánt elhurcolták, az apácákat szintén kitették az utcára, menjenek, ahová akarnak –, ellenben „tele” volt, mikor visszaadták.

– Mit lehet kezdeni egy ilyen tulajdonnal?

– A jelenlegi hozzáállás mellett semmit. Nem értem, miért éppen az egyház köteles megvárni, hogy a mások által lakóépületként használt ingatlanjaiból „kihaljanak” a lakók, hogy egyszer majd „áttelepüljenek” az állami iskolák, s hogy egyáltalán tulajdonosszámba vegyék. Nem hiszem, hogy a modern üzletemberek hasonló helyzetben ne tudnának érvényt szerezni tulajdonjoguknak, vagy fordított esetben, az állam ugyancsak „türelmet gyakorolna” engedetlen állampolgáraival vagy az egyházzal szemben.

– Ha idővel a gyakorlatban is tulajdonba vehetnék a szóban forgó épületet, miképpen hasznosítanák?

– Természetesen felújítanánk, és igyekeznénk az egyházközség szolgálatába állítani. Működhetne benne a katolikus iskola, közösségi terem, könyvtár, hittanterem, kántorlak stb.

-nagy-

A beregszászi katolikus iskola

Beregszászban 1896-ig koedukált katolikus iskola működött. Ekkor külön leányiskolát alapítottak, amit a szatmári irgalmas nővérek működtettek. A templom és a kántorház közé 1905-ben építették a katolikus fiúiskola ma is álló épületét, mely azonban akkor még csak egyszintes volt.

A helyi plébánián ma is megtalálható „A beregszászi római katolikus egyháztanács és iskolaszék 1936. évi április hó 22-én tartott gyűléséről” című jegyzőkönyvből kiderül, hogy az irgalmas nővérek főnöknője szorgalmazta a katolikus iskola diáklányai részére „egy internátus kifejlesztését” is. Pásztor Ferenc főesperes-plébános és az egyháztanács helyeselte az elképzelést, miszerint „a tantermek elhelyezéséről oly módon lehetne gondoskodni, hogy a fiúiskola épületét emelettel kellene bővíteni”.

Az iskolaépület bővítése még ebben az évben kivitelezésre került. A költségekhez hozzájárult az Apostoli Kormányzóság (50 ezer korona), a „Földműves Pénztár” beregszászi fiókja (20 ezer korona), Pásztor Ferenc főesperes (20 ezer korona). Az egyházközség emellett értékesítette az egyébként ráfizetéses plébánosi „aranyos szőlőt” és amortizációs kölcsönt is felvett.

1936 szeptemberétől az eme­leten a leány-, a földszinten a fiúiskola működött. Az állam 1945-ben vonta tulajdonába az épületet, melyet az egyházközség még 1992-ben visszakapott.