A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyilatkozata az Illyés Közalapítvány tevékenységének kárpátaljai vonatkozásairól

2003. szeptember 19., 02:00 , 140. szám

A Pedagógusszövetség sajnálatosnak tartja, hogy az oktatási-nevelési támogatás az érintett több mint kilencezer kárpátaljai magyar családhoz mindmáig nem érkezett meg. Szövetségünk, amely a 2002. évi pályázatot eredményesen lebonyolította, érthetetlennek tartja, hogy a Közalapítvány miért nem tesz eleget törvényszabta kötelezettségeinek. Három hónappal az év vége előtt még nincs meghirdetve a folyó évi pályázati lehetőség, mi több: a Közalapítvány a pályázati rendszer további fenntartása céljából benyújtott igényt is elutasította. Mindez kérdésessé teszi a határon túli magyarokról szóló törvény eredményes végrehajtásának lehetőségét.

A KMPSZ az immár egy évtizede kimunkált elvek felrúgásának tekinti, hogy a Közalapítvány nem hozta létre az ukrajnai alkura­tóriumot, s az érintettek véleményének figyelembevétele nélkül dönt a támogatások hovafordításáról, s ezzel a kliensi viszonyok visszaállításának kedvez. Ennek eredményeképpen olyan fontos programok estek el a támogatástól, mint a szórványprogram, amely eddig lehetővé tette a szórványvidéken újraéledő magyar nyelvű oktatás támogatását, vagy a Szövetség által tanintézmények technikai felszerelésének javítását szolgáló, valamennyi oktatási intézményt felölelő immár többéves program.

A Pedagógusszövetség felhívja a Közalapítvány vezetőinek figyelmét arra, hogy az alapítvány hitelének megőrzése érdekében sürgős intézkedésekre van szükség.

A KMPSZ elnöksége