Rólunk, de nélkülünk?
Ülésezett az ukrán–magyar kisebbségi vegyes bizottság
Ungváron tartotta XII. ülését szeptember 25–26-án a Nemzeti Kisebbségek Jogainak Biztosításával Foglalkozó Ukrán–Magyar Vegyes Bizottság. A magyar küldöttséget Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az ukrán küldöttséget Hennagyij Moszkal, a Kisebbségi és Migrációügyi Állami Bizottság elnöke vezette. A testület legutóbbi ülésére még 2001 decemberében került sor, ugyancsak Ungváron.
A korábbi évek gyakorlatától eltérően a találkozót nem előzte meg egyeztetés a bizottság ülésének témáiról, s nem ismertették az elfogadott döntéseket sem – állapítja meg az ülés kapcsán kiadott KMKSZ-nyilatkozat.
A Vegyes Bizottság (VB) kétnapos tanácskozásán a felek áttekintették a testület által korábban megfogalmazott ajánlások teljesítését, és számos új ajánlás is született, a korábbi gyakorlattól eltérően azonban a sajtóval nem ismertették az ülésről elfogadott jegyzőkönyv tartalmát.
Információink szerint a tanácskozáson elhangzott: a Tisza-melléki járás létrehozására vonatkozó kérés teljesítése az ukrán törvényi feltételek hiányában nem lehetséges, s a bizottság ajánlásai között már nem is szerepel a kérdés.
A jegyzőkönyv értesüléseink szerint megállapítja, hogy a választási törvény nem teszi lehetővé a magyar nyelvű szavazólapok biztosítását.
Megállapítást nyert, hogy a vereckei honfoglalási emlékmű ügyében nem történt előrelépés, s nem alakult meg a két nép történelmének tanulmányozására a kétoldalú tudósbizottság sem.
Információink szerint a VB üléséről elfogadott jegyzőkönyv rögzíti, hogy a kedvezménytörvény által bevezetett oktatási-nevelési támogatást a magyar fél a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Szülői és Pedagógus Tanács (KAMOT) közreműködésével folyósítaná, azonban lapunknak egyelőre nincs tudomása ilyen elnevezésű szervezet létezéséről. Szakértők szerint ugyanakkor ez az új elosztási mechanizmus az eddig érvényes elvek felrúgását jelentené, esetleges bevezetése azzal járhat, hogy a jövőben – az eddigiektől eltérően – az oktatási-nevelési támogatás kedvezményezettjei nem közvetlenül a kárpátaljai magyar szülők lennének, hanem az erre feljogosított szervezet.
A tanácskozás eredményeiről szólva Szabó Vilmos államtitkár kiemelte, hogy elsősorban a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás gondjainak megoldása terén sikerült haladást elérni. A beregszászi magyar tanárképző főiskola ukrán állami támogatása kapcsán ugyanakkor Szabó Vilmos elmondta, hogy ennek törvényi akadályai vannak, mivel Ukrajnában magánintézmények nem kaphatnak állami dotációt, de – emelte ki – fontos, hogy a főiskolai szakok akkreditálása megtörtént.
Hennagyij Moszkal értékelésében kiemelte, hogy a találkozó végén aláírt dokumentum mindenekelőtt a két szomszédos országban élő nemzeti kisebbségek érdekeit hivatott képviselni, szolgálni. A VB ukrán társelnöke még az ülést megnyitó beszédében újólag megerősítette: Kijev nem támasztott és továbbra sem támaszt semmilyen akadályt a magyar kedvezménytörvény ukrajnai végrehajtása elé, így nem tart igényt a jogszabály alkalmazásával kapcsolatos kormányközi megállapodásra sem, sőt üdvözli, hogy Magyarország támogatja a határain kívül élő nemzetrészeket.
A Vegyes Bizottság következő ülésére előreláthatólag 2004 második negyedévében, Magyarországon kerül sor.
P. ZS.–MTI–ntk