„Irdatlan nagy tolerancia szükségeltetik…”
A Desperado újra Kárpátalján
A Desperado együttes neve a kárpátaljai fiatalok számára már ismerősen cseng, hisz időről időre meglátogatnak bennünket. A nyári Aréna sátortábor lehetőséget adott arra, hogy Zsoltival, Bettivel és Zoyjal közelebbről is megismerkedhessen az itteni közönség. Október 26-án az együttes a Nagydobronyi Sting Szabadidőközpontban szórakoztatta a fiatalokat.
– Szinte már „haza” jártok Kárpátaljára, most mit hoztatok az itteni közönségnek?
Betti: Elsősorban magunkat. A nyári maxink anyagát, valamint régebbi dalokat.
Zsolti: Tök jó, hogy azt mondod, hogy már szinte hazajárunk, mert ez jó érzés, szeretünk itt játszani.
– Mi van az új maxin, milyen lett?
Betti: Annyira nem új a lemez anyaga, szerintem ti is ismeritek. Jelenleg már a legújabb számunkra készülünk, ami egy lassú dal lesz, melyet Zoy írt, és nemsokára leforgatjuk a videóklipjét is.
Zoy: Karácsony előtt szeretnénk kihozni ezt a számot, nagyon szomorú dal lesz, eléggé melankolikus, magába forduló. Ennek ellenére bízunk benne, hogy nagyon sokan kedvelni fogják.
– Úgy tudom, a nyár elég rázós volt. Most, ősszel több időtök jut a pihenésre?
Zoy: New Yorkban töltöttünk el egy hetet szeptember végén, október elején, ez volt számunkra a pihenés. A helyi magyar kolónia hívott meg minket, Brooklynban, illetve Queen’s-ben adtunk koncertet.
– Hoz valamilyen változást számotokra az EU-csatlakozás?
Zoy: Hihetetlenül megoszlik erről a véleményünk csapaton belül is. Én abszolút az EU-csatlakozás mellett vagyok. Főiskolára járok, és nekem fontos lenne, hogy utána Nyugaton is tudjak egy második szakon tanulni.
Betti: Én nem látok túl nagy esélyt arra, hogy a magyar együttesek könnyen ki tudnának jutni a „nyugati piacra”. Eléggé be vagyunk zárva, nehéz áttörni a falat. Persze mindenki szeretne nyugati irányba terjeszkedni, de mi jól elvagyunk a mi kis magyar közönségünkkel is.
Zsolti: Hála Istennek, most is van annyi munkánk, hogy igazából ne érdekeljen ez a dolog.
– Fennállásotok óta mi volt a legnagyobb elismerésetek?
Betti: A két aranylemez. Reméljük, hogy a második nagylemez karácsonyra platinalemez lesz. A legnagyobb elismerést egyébként a közönségtől kapjuk, s igazából minket más nem is érdekel.
– Mi a legnehezebb, amivel a mindennapokban meg kell küzdenetek?
Zsolti: Talán a magánélet az, ami egy kicsit problémásabb, mint normál helyzetben. Olyan társat kell találni, aki megérti, hogy sokat utazunk.
– A tervekkel hogy álltok?
Betti: Én szeretek tervezgetni. Pici gyermekkoromban elterveztem, hogy énekesnő leszek, és most azzal foglalkozom, amit szeretek.
Zoy: A legfontosabb, hogy az embernek mindig legyen motivációja, érezze, hogy ezt szereti csinálni, soha ne fásuljon bele, akkor tud mindig új dolgokat kitalálni és csinálni.
– Mi motivál benneteket?
Zoy: Amit eddig elértünk, és az, hogy ez mind a magunk erejéből történt. Nagyon nehéz valamit létrehozni, de talán még nehezebb fenntartani.
– Nagyon is különböző egyéniségek vagytok. Hogyan tudjátok ezt kezelni?
Betti: Egy Kos, egy Ikrek és egy Oroszlán… De csak úgy lehet együtt dolgozni, ha nagyon sok érv és ellenérv ütközik.
Zsolti: Irdatlan nagy tolerancia szükségeltetik, hogy három ilyen homlokegyenest más beállítottságú ember megférjen egymás mellett.
Zoy: El kell fogadnunk egymást olyannak, amilyenek vagyunk, nincs értelme arra törekedni, hogy megváltoztassuk a másikat, mert mind a hárman erős egyéniségek lévén, úgysem hagynánk.
– Nemsokára véget ér a 2003-as év. Mit vártok 2004-től?
Zsolti: Egy nagyon jó új lemezt, ami ősszel fog megjelenni, és hogy ezt is ugyanúgy szeresse a közönség, mint az eddigieket.
Betti: Én várom a nyarat, utálom a hideget.
Zoy: Én azt várom 2004-től, amit az előző évektől, azaz, hogy ha visszagondolok rá, ne kelljen soha azt mondanom, hogy az előző év jobb volt…
Ferenczi Katalin
