Megújul a 220 éves templom

Templomszentelésre készülnek Szalókán

2003. október 31., 01:00 , 146. szám

Két évvel ezelőtt újította meg kívülről a szalókai református gyülekezet az 1783-ban épült, értékes kazettás meny­nyezetű templomát, Jancsó László miskolci mérnök tervei alapján.

A felújítás már elkerülhetetlenné vált, hisz a falak közel kétméteres magasságig vizesek, salétromosak voltak. A magyarországi Teleki László Alapítvány támogatásával elkészítették a templom külső és belső vízelvezetését, ezzel sikerült a falakat kiszárítani.

Idén újabb anyagi forrásokra tettek szert és folytatódhatott a munka: lefestették a tetőt, elkezdték a belső felújítási munkálatokat – tájékoztatta lapunkat Balogh Attila református tiszteletes. Új vakolat került a falakra, kicserélték a padok nagyobbik részét is. Jelenleg a belső festést végzik, és abban bíznak, hogy Is­ten segítségével elkészülnek a nagy munkával november 9-re, amikor is várhatóan 14 órai kezdettel megtartják a régen várt templomszentelési hálaadó istentiszteletet.

B. Zs.