„Nosza, zengjen a dal ma!”
Idén ismét Técső adott otthont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által hagyományosan megrendezett Aranyősz Nemzetközi Kórustalálkozónak, melyre október 26-án, vasárnap került sor. A Zenit gyár kultúrháza jóval a kezdés előtt megtelt énekszóval, a folyosón itt is, ott is „beénekelő” kórusok, dalárdák csoportosultak.
A télies időjárás ellenére szép számban érkeztek fellépők: ezúttal nyolc kárpátaljai és egy magyarországi csoport vett részt a találkozón. Sajnos a frissen „felújított” kultúrházban is fagypont körüli hőmérséklet fogadta a vendégeket. A hasonló próbakörülményekhez szokott dalárdákat azonban ez sem riasztotta el, nagy-nagy lelkesedéssel készültek a fellépésre.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Milován Sándor alelnök köszöntötte a kórusokat és fellépőket, olyan időket kívánva mindannyiuknak, amikor majd nem kell szomorú dalokat énekelni. A házigazdák és szervezők nevében Bányász Erzsébet, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnöke, valamint ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke üdvözölte a jelenlévőket. Imre Sándor Técsőről elszármazott költő visszatérő vendégként saját versével köszöntötte a megjelenteket.
Munkács városát a II. Rákóczi Ferenc Művelődési Kör kórusa (vezető Vareha Valéria) és a KMKSZ helyi nyugdíjasklubjának kisegyüttese (vezető Fazekas Sándor) képviselte. Az előbbi a Rákóczi-szabadságharcra emlékező dalokat és magyar népdalcsokrot adott elő, az utóbbi hangulatos szalonzenével szórakoztatta a közönséget. A Mátészalkáról érkezett Dancs Lajos Népdalkör (v. Bohán László) a névadójuk által vidékükön gyűjtött népdalokat énekelte, ezt követte a péterfalvai Rózsaszirom énekegyüttes produkciója (v. Megyeri Lászlóné).
Aknaszlatinát három csoport képviselte. Az őszirózsa Nyugdíjasklub Brandstetter Beáta vezette kórusa új műsorral lépett színpadra, Holcbergerné Popovics Valéria saját verseit szavalta. A Bolyai János Középiskola Nefelejcs Néptáncegyüttese nagy közönségsikert aratott nagykállói gyermekjáték-füzérével és szatmári, bődi, dunántúli táncaival (v. Vajnági Éva). Végül a Szenykivné Fehér Mónika vezette Bel Canto kórus Morlie, Bárdos és Rosza egy-egy énekművével lépett színpadra.
Sikerrel debütált a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola Tudósi Tímea vezette gyermekkórusa, és ugyancsak meleg fogadtatásban részesült a KMKSZ Taracközi Alapszervezetének kiskórusa (v. Fülöp Viktória). Bustyaházát a Teszjana népi vokálegyüttes képviselte, mely ruszin népdalokat adott elő (v. Olena Vejhes).
Végezetül a kórusvezetők együttesük nevében emléklapot és egy-egy Hidi-kerámiát vehettek át a szervezőktől. „A színpadon egyetlen idős, megfáradt embert sem láttam, a gyerekek vidámak, a dalos nagymamák, nagyapák fiatalok, energikusak voltak. Jó lenne, ha ezt a lelkületet sikerülne megőriznünk a fáradságos mindennapokban is” – mondta zárszavában Milován Sándor.
Popovics Zsuzsanna