Zas Lóránt: Novemberben

Novemberben sírnak az utcák,

novemberben sírnak az emberek.

Novemberben Budán és Pesten

nevetni nem lehet.

Novemberben a Farkasréten

halottak napi mise-csend fogad.

Novemberben fehér virággal

fedik a sírokat.

Novemberben égnek a gyertyák.

Kicsinyek, teltek, véznák és nagyok.

Novemberben földig hajolnak

a sötét kalapok.

Novemberben csend van és béke.

Temető, fejfa, virág és kereszt.

Novemberben könnyek köszöntik

az elesetteket.

Novemberben géppuskák szórtak,

tankok tapostak. A föld remegett.

Novemberben gyilkoltak, öltek.

November temetett.

Novemberben itt esküt szegtek,

gyaláztak törvényt, tiportak jogot.

Novemberben vörössel, vérrel

a máglya lobogott.

Novemberben erőszak vágott,

gumibot tépett, börtön kacagott.

Novemberben a homlokunkra

égettek csillagot.

Novemberben öklök szorulnak

és felbizseregnek a tenyerek.

Novemberben élők a holtak.

November fenyeget.

Szép és gazdag jelentésű vers. Külső s belső megformáltsága is tiszta, érthető. Felépítése és gondolatvezetése pedig mély érzelmeket ébreszt, hiszen élet s halál felől gondolkodva megérinti erkölcsi valónkat. Nagyon pontosan elhelyezett szavai mögött a magyarság XX. századi történelmi, társadalmi igazságérzetét is életben tartja.

Ismerjük föl a vers tagolódását: hogy az első négy szakasz jelenidejű lefojtottsága külön egységet képez; majd a következő három – történelmi visszaemlékezés; a záróversszak pedig jelen és múlt történelmi, társadalmi igazságérzetébe olvad össze. Így villannak elénk az 1956-os forradalom képei, de mindenekelőtt e dicső nemzeti tett elárulása a fájdalmas e versben. Hogy a rövid ideig tartó egységes nemzeti fellépés egyes szereplői az idegenekkel összefogva fojtották vérbe a szabadságküzdelmet.

De ki ne tudná felismerni most, 2003-ban, hogy akkor, novemberben kik „szegtek esküt”, „gyaláztak törvényt, tiportak jogot”! Kik „égettek” honfitársaik „homlokára csillagot”, és kik azok, akik ennek feledését várják el az „élőktől”. Ám ha van, aki elbizonytalanodott ebben a tekintetben, figyeljen az igazságérzetére: az „elesettek”, a holtak emléke miatt ökölbe szorul-e a keze, avagy fél azoktól, akiken észreveszi ezt. Mert a Halottak Napját is áthatja a történelmi emlékezet.

Penckófer János