Beszámoltak a szakkollégisták

Munkában a Kárpátaljai Magyar Szakkollégium

2003. november 7., 01:00 , 147. szám

A Kárpátaljai Magyar Szakkollégium 1999-ben kezdte el működését a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatási és Ösztöndíjtanács égisze alatt. A szervezet a tudományos kutatást végző egyetemi, főiskolai vagy doktori képzésben részt vevő kárpátaljai diákokat tömöríti, valamint a munkájukat irányító szaktanárokat. A szakkollégisták idén október 28-án Beregszászban számoltak be tevékenységükről. Közülük heten eddigi munkaeredményeiket ismertették, hat, idén felvett fiatal kutató pedig tervezett kutatási programjáról értekezett.

A szakkollégiumi beszámolót a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatási és Ösztöndíjtanács fogadta. Az ösztöndíjtanács a beszámolók alapján javasolhatja a korábban megítélt ösztöndíj megvonását, amen­nyiben úgy ítéli meg, hogy a szakkollégista nem végzi el az általa vállalt szakmai munkát, vagy tanulmányi átlaga az előírt szint alá süllyedt.

„Eddig még senkit nem kellett kizárni a szakkollégiumból, ami azt bizonyítja, hogy olyan hallgatók jutottak ösztöndíjhoz, akik komoly munkát végeznek. Többen közülük nemzetközi konferenciákon is részt vettek, publikációik neves szakfolyóiratokban jelentek meg. A szakkollégisták tavaly sikeresen szerepeltek a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán tartott tudományos diákkonferencián is”– mondta el kérdésünkre dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Felsőoktatási és Ösztöndíjtanács elnöke.

Ez idáig 32 diák volt tagja a Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumnak: 15-en az Ungvári Nemzeti Egyetem, 17-en a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola hallgatóiként. Az ifjú kutatók különböző szakterületeket képviseltek: 6-6 diák a történelem és magyar nyelv, 3-3 a földrajz és biológia, 4 az orvostudomány, 2-2 az angol nyelv, pedagógia és a műszaki-mérnöki tudományok, 1-1 fő pedig az ukrán nyelv, fizika, matematika és nemzetközi kapcsolatok területén végzett kutatásokat. 19-en mára befejezték szakkollégiumi munkájukat.

A szakkollégiumi tagok felvételéről a kárpátaljai szaktudósokból álló felvételi bizottság döntött. Az Ungvári Nemzeti Egyetem bizottsági delegáltjai dr. Spenik Ottó akadémikus, dr. Szemrád Emil és dr. Krocskó Gyula voltak, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolát dr. Soós Kálmán és dr. Kótyuk István képviselte. Ugyancsak részt vesznek a bizottság munkájában a kárpátaljai diákszervezetek vezetői.

Badó Zsolt