Egy lelki házzá forrni a gyülekezetben
Templomszentelés Szalókán
November 9-én, vasárnap templomszentelési hálaadó istentiszteletre került sor az ungvári járási Szalókán. E kis református közösségnek két év alatt sikerült gyönyörűen felújítania kétszáz évesnél is öregebb templomát.
A templomban egy gombostűt sem lehetett volna leejteni, sokan a falakon kívül, hangszóróból hallgathatták csak Balogh Attila helyi lelkipásztor köszöntő szavait, aki ezután Isten áldását kérte mindazokra, akik anyagi vagy fizikai áldozatot hoztak a templom felújításáért, majd a 90. zsoltár eléneklésével kezdetét vette a hálaadó istentisztelet.
Balogh János ungi egyházmegyei református esperes prédikációját követően Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét: „Van hit, van akarat a szalókai gyülekezetben, mert volt áldozat és volt munka, látszik a templomon, hogy megújult. Meglátszik egy gyülekezet állapota a templomon. Nincs két egyforma kő ebben a templomban, és mégis egybeforrt egy egységes lelki házzá. Ti is különbözők vagytok, testvéreim, mégis egy lelki házzá tudtok felépülni” – mondta a püspök.
A gyülekezet énekkarának szolgálatát követően a helyi lelkipásztor ismertette a 700 éves település és református egyházának történetét. 1793-ban építették a jelenlegi, árvizeknek is ellenálló templomot. Külön említést érdemel az épület festett, kazettás mennyezete, amely 1794-ben készült el.
Az ünnepségen jelen voltak az Ungi Egyházmegye lelkészei és világi vezetői, akik mindnyájan igével köszöntötték az ünneplő gyülekezetet. A hálaadó istentisztelet közös énekléssel és áldásosztással zárult.
Badó Zsolt