A jó könyveket szeretem „egy szuszra” olvasni

Aki ismeri P. Punykó Máriát, tudja-tapasztalja, hogy ő az, akit a nap bármelyik szakában el lehet érni, s mindig segítőkész, figyelmes, érdeklődő. A szó legnemesebb értelmében Pedagógus, Ember. Az Irka c. gyermeklap főszerkesztője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szórványprogram-felelőse a napokban ünnepli születésnapját.

– Legutóbb két éve beszélgettünk szülinap-témában. Mi jó történt Önnel azóta?

– Mondhatni, semmi különös nem történt, ugyanakkor sok apró, számomra szép és fontos sikerrel, élménnyel lettem gazdagabb. Idén tíz­éves lett az Irka. A jubileumot sikerült méltóképpen megünnepelni a kollégákkal, a sok-sok gyermekolvasóval és az időközben felcseperedett Irka-barátokkal. Az elmúlt két esztendőben újabb óvodai csoportok és elemi iskolai osztályok nyíltak a szórvány magyar közösségekben. Eredményes volt a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolának a szórványból érkező fiatalok számára indított első, felvételire előkészítő tanfolyama. Négy diáklány közül hárman sikeresen be is jutottak a KMTF-re, szeptembertől egyikük óvodapedagógia, a másik kettő tanítói szakon tanul tovább. Idén öten jelentkeztek a felkészítő tanfolyamra, és reményeink szerint nyárra az ő tudásszintjüket is sikerül felzárkóztatni. További siker – ami nem két, hanem tíz év ered­ménye –, hogy az idei tanévben kilenc főiskolát végzett, illetve utolsó éves hallgató vállalt munkát a káderhiánnyal fenyegetett szórványiskolákban.

– Korábban 25 év tanítás után letette az osztálykönyvet és elköszönt az iskolától. Az említett felkészítő tanfolyam keretében múlt szeptember óta viszont ismét oktat. Milyen érzés újra a katedrán állni és tanítani?

– Akik ismertek beregújfalui tanárként, azok csodálkoztak azon, hogy abbahagytam a tanítást. Vallom, hogy dolgozni csak szívvel-lélekkel lehet, és ha már nincs meg ez a varázs, ez az affinitás, akkor érdemes váltani, új dologba fogni. Milyen újra tanítani? Pont olyan, mintha csak tegnap tettem volna le azt a bizonyos osztálykönyvet. Szerencsére tudtam „újra kezdeni”, és számomra a tanítás mindig is többet jelentett puszta ismeretátadásnál. A szememben ezek az érettségizett diákok is gyerekek, az én gyerekeim, akikkel együtt szurkoltam, hogy legyen eredménye a közös munkánknak. Az „első fecskékkel” egy év alatt hatalmas utat tettünk meg a magyar irodalom berkeiben, és a következő csoport első irodalomórái után most én magam csodálkozom a legjobban azon, hogy honnan is kell elindulni, milyen keveset „tudunk” az elsajátítandó ismeretanyaghoz képest.

– „Rajtakaptam”, hogy egy esős délutánon könyvet, regényt olvas. Milyen olvasó Ön?

– Az a fajta, aki, ha elkezd olvasni egy jó könyvet, nem képes letenni, míg a végére nem ér. Emlékszem, kezdő pedagógusként egyszer reggeltől másnap reggelig olvastam egy könyvet, és másnap úgy dolgoztam, mintha előzőleg végigaludtam volna az éjszakát. Közhelynek számít, hogy felgyorsult körülöttünk az élet, egyre kevesebb időnk jut a szépirodalomra. Időnként azért erős késztetést érzek arra, hogy minden egyebet félretegyek, „kikapcsoljak”, és „egy szuszra” elolvassak egy könyvet. Legutóbb így olvastam el Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek c. könyvét, most pedig Rakovszky Zsuzsának az év regényének választott A kígyó árnyéka c. könyvét. Ha a magam ura lennék, biztos, hogy sokkal több napot és éjszakát töltenék ilyenfajta „semmittevéssel”.

P. ZS.