Orosz Ildikó: Kitartunk eredeti céljaink mellett

Közgyűlés előtt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség

2003. november 14., 01:00 , 148. szám

Szombaton kerül sor Beregszászban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XI. közgyűlésére. Az esemény kapcsán dr. Orosz Ildikó elnököt kértük rögtönzött számvetésre.

– Az elmúlt év pozitívumaként említhetjük, hogy bár kissé késve, de idén is folytatódott a Sulinet program, s ennek köszönhetően immár 11 középiskolában működik az Internet. A tervek szerint a jövőben tovább bővül a számítástechnikai felszereléshez jutó tanintézmények száma. Szövetségünk tankönyv- és tanesz­közta­nácsa ebben az évben számos, a pedagógusok munkáját segítő oktatási segédanyagot adott ki. Az Apáczai Közalapítvány jóvoltából támogatást nyújtottunk a megyében működő magyar óvodáknak, számítástechnikai eszközöket kaptak a szórványvidék iskolái. Másodízben is eredményes volt a pedagógusok továbbképzését felvállaló Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógus Akadémia, nagy sikerrel üdültethettünk több száz gyereket táborainkban. Itt szeretném megköszönni az Oktatási Minisztériumnak, hogy felkarolta kezdeményezésünket.

– Miben nem sikerült „tartani” a korábbi lendületet?

– A szórványvidéken sikerült ugyan továbbvinni az intézményes magyar nyelvű oktatást, melynek keretében immár a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola végzősei is nagy számban oktatnak, azonban idén, 10 év után először, nem kaptunk közalapítványi támogatást erre az általunk kiépített szórványprogramra. Ugyanez vonatkozik a vasárnapi iskolákra is, melyek nélkül ma már talán nem lenne kit magyarul oktatni a szórványvidékeken. Ez a „tervszerű” mellőzés gátolja a magyar intézményes oktatás terén eddig megvalósuló egészséges fejlődési folyamatot.

– Problémaként jelentkezett szövetségük számára az oktatási-nevelési támogatás folyósításának késése, a huszti magyar iskola ügye is…

– A KMPSZ tavaly sikerrel bonyolította le a Szülőföldön magyarul pályázati programot. A vállalt feladatot becsülettel, tisztességgel elvégeztük. Az érdem elsősorban a KMPSZ alapszervezeti elnökeié, munkájukat ezúton is köszönöm. Szomorú, hogy e közös programunk nem teljesedhetett ki. Az Illyés Közalapítvány politikai okokból vonta meg tőlünk a támogatások kifizetésének lehetőségét. Ennél is sajnálatosabb, hogy bár minket „félreállítottak”, az érintettek továbbra sem jutottak hozzá jogos pénzükhöz. Pillanatnyilag úgy látom, a kárpátaljai magyarokat becsapták, mivel, a korábbi ígéretekkel ellentétben, nem­hogy nem terjesztették ki e támogatási formát, de a már megítélt támogatást sem fizették ki. Erőfeszítéseink ellenére a huszti magyar iskola ügye sem rendeződött. Álláspontunk ezzel kapcsolatban változatlan: ki kell állni érdekeink mellett, harcolnunk kell jogainkért.

– Mit várnak az elkövetkező esztendőtől?

– Feladatunk továbbra is követni azt a távlati célt, melyet a KMPSZ alakulásakor megfogalmazott: létrehozni Kárpátalján az önálló oktatási rendszert, egy önálló magyar tankerületet, amely átlátja a helyi magyar oktatást, felvállalja annak ügyeit, és azok irányítják, akiknek ez szívügyük. A gyakorlatban a továbblépés lehetősége attól függ, hogy a pályázataink elbírálásakor milyen mértékben esik latba az elvégzett munka, az elért eredmény. Az elmúlt év tapasztalata az volt, hogy nem ezek a meghatározó momentumok, sokkal inkább a politikai hovatartozás. Remélem, hogy a következő évben a reális programok, a már bizonyított törekvések részesülnek támogatásban.

-lia-