Beca József: Nem szeretem a felhajtást

Isten éltesse!

2003. november 21., 01:00 , 149. szám

A napokban ünnepelte 74. születésnapját a munkácsi Beca József, aki az egykori szovjet labdarúgó- válogatott tagjaként 1956-ban Melbournben olimpiai aranyérmet szerzett. Később sérülés miatt abbahagyta az aktív sportolást, ám edzői pályafutása legalább ilyen fényesre sikeredett. A neves sportszakember, aki egyben Munkács díszpolgára, ma is szívü­gyének tartja a felnövekvő nemzedék nevelését, a sportot.

– Hogyan méltatták a születésnapot?

– Szerényen. Összejöttünk néhány baráttal, ismerőssel, volt kollégával és egy kávé, sütemény mellett elbeszélgettünk a világ dolgairól, no meg a „régi szép időkről”. Este a szomszédok is átjöttek, felköszöntöttek. Jövőre, ha feleségemmel együtt megérjük, egyben az 50. házassági évfordulónkat is megünnepelhetjük.

– Mivel foglalkozik jelenleg?

– Nem unatkozom, az Iszkra sportklubban több mint száz gyerek focizik, nevelkedik a „kezem alatt”. Fontos, hogy a gyerekeknek legyen lehetősége a sportolásra, hogy legyen kinek felkarolni az ifjú tehetségeket. Tagja vagyok a labdarúgó-szövetségnek, az olimpiai bizottságnak, s ezek képviseletében szinte minden hétvégén részt veszek valamilyen sportrendezvényen. Dolgozni szívesen dolgozom, ám az engem övező „rajongást” már kissé fárasztónak tartom. őszintén bevallom: nem szeretem a nagy felhajtást.

– És ami nem sport?

– Szeretem a természetet. A lakásablakból a környező hegyeket, a Latorca kanyarulatát látom. Egyszer annyira megragadott a táj szépsége, hogy előszedtem az unokáim vízfestékes tubusait, és nekiláttam festeni. Kedvet kaptam a festéshez. A feleségem eleinte nem hitte, hogy nem a gyerekek, hanem magam készítettem a kisméretű akvarelleket, aztán szokássá vált ezekkel lepni meg ismerőseinket, barátainkat.

– A családban van-e kinek továbbvinni a sporthagyományokat?

– Arszen unokám lépett a nyomdokaimba. Jelenleg egy bejrúti futballcsapat fiatal reménysége. Annak idején, amikor még idehaza élt, s mint tehetséget Kijevbe irányították, eltitkoltam, hogy az én unokám, mert nem akartam, hogy kivételezzenek vele. Most is azt szeretem, ha kizárólag önmagáért, saját teljesítményéért dicsérik. A legnagyobb születésnapi ajándék egyébként számomra az, hogy a napokban Bejrútba utazunk meglátogatni lányunkat és családját. A családdal együtt azután újraünnepeljük majd a nagyapa és az unoka születésnapját is.

V. N.