„Jól csak a szívével lát az ember…”
Tiszapéterfalva: szalagavató másodszor
November 21-én második alkalommal rendeztek szalagavató ünnepséget a Tiszapéterfalvai Református Líceumban. Ezúttal 31 érettségi előtt álló diák volt az ünnepelt.
Az eseményt Tusa-Bocskai Ibolya igazgató nyitotta meg, majd Seres János, Máramaros–Ugocsa Egyházmegye esperese tartott áhítatot és közös imát. A lelkész az erkölcsi értékek továbbvitelének fontosságát hangsúlyozta, s kérte, az ünneplésben is Isten legyen az első helyen.
A zöld szalagot, az igazgatónő által felolvasott egy-egy igevers kíséretében Valkóczné Ruszinka Éva, a végzősök korábbi osztályfőnöke tűzte a diákok szíve fölé.
Az ünnepeltek nevében Oroszi Georgina adta át az iskola szalagos stafétáját a másodikosoknak, akik verssel-énekkel köszöntötték a búcsúzó felsősöket.
A végzősök ezt követően Brik Irma osztályfőnök vezetésével, igével, énekkel, szavalatokkal dicsérték az Istent. Az ünnepi műsor fénypontja ezúttal is a bécsi keringő volt, melyet többször is „visszatapsolt” a közönség (koreográfus Szilágyi László). A diákok végül szüleiket is felkérték egy keringőre.
Ferenczi Katalin