Rajt előtt a szalókai Mikulás-mobil
Mi újság?
Szalókán december 5-én személyesen látogatja meg a gyerekeket a nagyszakállú Mikulás. A helyi üzletben elhelyezett Mikulás-postaláda idén is bizonyára megtelik a gyerekek által írt ajándékkérő levelekkel – tudtuk meg Orosz Kálmántól, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének elnökétől.
– Amikor az alapszervezeti aktivistákkal felvállaltuk a „közvetítést” a gyerekek és a Mikulás között, nem gondoltuk, hogy két-három év alatt ekkora népszerűségre tesz szert a kezdeményezés. Ma már nemcsak Szalókáról, de a környező településekről – Eszeny, Csap, Nagybakos, Petrivka, Tiszaásvány – is szép számban érkeznek a meghívások. A Mikulás ruháját egyébként Harkány város önkormányzata ajándékozta Szalókának.
– Hogyan sikerül megőrizni az ősz jótevő inkognitóját?
– A kisebbek számára a Mikulás „valóságos” mesebeli személy, ők természetesnek vélik a fehér szakállt, az öreges mozgást, a mély, nagyapós hanghordozást. A kisiskolások azonban gyakran legalább annyira kíváncsiak az ajándékozó személyére, mint magára az ajándékra. Úgy tudunk túljárni az eszükön, hogy felváltva alakítjuk a „jó öreget”. Van is meglepetés, amikor az általuk Mikulásnak vélt személyt civilben látják az „igazi” Mikulás mellett.
– Mennyi munkát igényel a kétnapos ajándékosztó-körút megszervezése?
– Többhetes elfoglaltságot jelent két-három család számára. Ide tartozik a levelek feldolgozása, az ajándékok begyűjtése, csomagolása, a menetrend megtervezése és végül a gyerekek meglátogatása. Az ajándékozásnak is megvan a maga forgatókönyve. A Mikulás rendre „megpihen” a vendéglátóknál, érdeklődik a gyerekek magaviseletéről, meghallgatja a verses-dalos köszöntőket. Éppen ezért jól ki kell számítani, hogy egyetlen gyermek ajándéka se maradjon a puttonyban, azaz a Mikulás-mobil csomagtartójában. Tavaly 84 gyereknél járt a Mikulás, idén várhatóan kb. száz ajándékot visz házhoz a nagyszakállú.
-farkas-