Az emlékmű felújítását tervezik

Mi újság Beregdédában?

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

– Nehéz időket élünk, de politikai helyzettől függetlenül igyekszünk helyt állni, felvállalni a község lakóit foglalkoztató ügyeket – mondja Juhász Katalin, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke.

– Szeretnénk megfelelőbb helyre költöztetni a teleházat. Egressy Miklós polgármester úr megígérte, hogy ha új épületbe költözik a tanácsháza, egy alkalmasabb termet biztosít a teleház számára. A falu közepén álló első világháborús emlékművet is szeretnénk minél hamarabb felújítani. Korábban felmerült annak lehetősége is, hogy a temetőbe helyezzük át, de az idősebb emberek kérésére úgy döntöttünk, hogy az eredeti helyén újítjuk fel. Azt mondják, hogy az emlékműnek „lelke van ott”. Sokáig nem értettem, miért ragaszkodnak annyira az eredeti helyhez, aztán megtudtam, hogy egykor ott gyülekeztek a háborúba induló regruták, tehát ott látták őket utoljára a családtagjaik. A KMKSZ helyi alap­szervezeté­nek választmányával farsangi bált szerveztünk, melynek bevételéből szándékoztunk eredeti állapotában helyreállítani az emlékművet. De a költségek kifizetése után csak száz hriv­nyánk maradt, ami kevésnek bizonyult. Mára további 170 hriv­nyával bővült a „kas­szánk” a község lakói és a dédai áldozatok elszármazott hozzátartozóinak adományai révén.

Az 1923-ban felállított emlékműre valóban ráférne a felújítás, hisz megrongálódott a kerítése, és a helybéliek elmondása szerint a hetvenes évek elején lángvágóval távolított el róla egy kis márványtáblát az akkori tanácselnök. A táblán ötsoros idézet állt, amelyre ma már egyedül Kemény Gabi bácsi emlékszik. Azt azonban, hogy honnan ered az idézet, már ő sem tudja. A bereg­dédaiak ezért kérik, ha valaki tudja, kitől származnak az alábbi sorok, tudassa velük.

Az idézet a következő:

„Legyen lobogó láng e kőből,

Mely égre tör hőseink szívéből.

Hamvaszd el a turáni átkot,

Ó, szent szeretet,

Jöjjön el országod!”

Badó Zsolt