Szent Miklós: Isten küldötte volt a világban

2003. december 12., 01:00 , 152. szám

December 6-án, Szent Miklós püspök ünnepnapján sokan zarándokoltak Viskre, hogy a helyi római katolikus hívekkel együtt megemlékezzenek a viski katolikus templom védőszentjéről.

Bán Jónás Zsolt atya, nagy­sző­lősi plébános ünnepi szentbeszédében Szent Miklós küldetéséről szólt. „Miklós püspök tanításával nem valamit, hanem valakit: Jézus Krisztust és az ő szeretetét adta át az embereknek. Isten küldötteként, az ő követségében tevékenykedett ebben a világban. Napjainkban az emberek Mikulásként, Télapóként emlegetik a szent püspököt. Szent Miklós azonban nem jóságos ajándékosztogató bácsi, aki nem tudja, valójában mire is van szüksége a földi világnak. ő nagyon is jól tudta, mi kell az embereknek, amikor az evangélium hiteles tanítása szerint tettekre váltotta Isten üzenetét. Nekünk, keresztényeknek ezt kell követnünk” – mondta az atya.

A misét követően a gyerekek nagy meglepetésére maga Szent Miklós püspök is megjelent, és a hittanos gyerekek verses-énekes műsorát követően édességgel jutalmazta a kicsinyeket.

Az ünnepi szentmisén részt vett Stanco Attila técsői káplán, Weinrauch Márió ferences atya és Pataki Emil técsői diakónus, valamint Hidász Ferenc viski plébános.

Váradi Natália