„Állócsillagok ők a magyar történelem egén”

Képző- és iparművészeti kiállítás Ungváron

2003. december 19., 01:00 , 153. szám

Tisztelgés Zrínyi Ilona és II. Rákóczi Ferenc emléke előtt címmel nyílt képző- és iparművészeti kiállítás december 12-én Ungváron, a Boksay József Megyei Szépművészeti Múzeumban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) által hagyományosan megrendezett év végi művészeti tárlat ezúttal a Rákóczi-szabadságharc kitörésének, valamint Zrínyi Ilona halálának 300. évfordulója előtt tiszteleg.

A tárlat ünnepélyes megnyitójára múlt pénteken került sor. A népes közönséget és a meghívott vendégeket a szervezők nevében Magyar László, a RIT elnöke, valamint Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára köszöntötte, aki örömmel konstatálta, hogy ma is sokan érzik magukénak II. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona emlékét.

Üdvözölte a jelenlévőket Ivan Rohacs, a megyei állami közigazgatási hivatal elnökhelyettese és Anatolij Rosko, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője, a kiállítást megtisztelte jelenlétével Varga Attila, a Magyar Köztársaság ungvári konzulja.

Ünnepi beszédet Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke mondott. „Ez a kiállítás évről évre alkalmat ad a kárpátaljai alkotók és a helyi műértők jó hangulatú találkozójának. A ma megnyitott tárlat is azt mutatja, hogy annak létrehozása és megszervezése – valós viszonyaink, körülményeink között – egyúttal hozzájárulás a művészet támogatásához, megmaradásához” – hangsúlyozta a KMKSZ elnöke.

Az ünnepi tárlat ezúttal kárpátaljai magyar és ruszin-ukrán képzőművészek témához kapcsolódó alkotásait mutatja be. Ízelítő a megtekinthető festményekből: Rákóczi szülőháza (Iván Ambrus), Az ungvári vár (Erfán Ferenc), Szállnak a darvak Magyarország felé (Balla Pál), Honvágy (Jankovics Mária), Zrínyi Ilona (Nagyija Gyi­dik), A munkácsi vár (őri Mihály), Verecke (Szemán Ferenc), Kurucszekér (Vja­csesz­lav Pri­hogy­ko), Zrí­nyi Ilona levelei (Magyar László). Látható továbbá számos Hidi-kerámia, valamint Matl Péter Zrínyi Ilona és az ifjú II. Rákóczi Ferenc c. szoborkompozíciójának bronz-makettje is.

Az esten fellépett az ungvári Szent Cecília Kórus, valamint Szmericskó Ferenc, Krón Melinda énekes és Bernáth Ferenc gitárművész.

A 2004. január 3-ig látható ünnepi kiállítást a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatta.

-lia-