Az elvszerûségnek meglesz a hozadéka

Évértékelő interjú Kovács Miklóssal, a KMKSZ elnökével

2003. december 26., 01:00 , 154. szám

2003 valószínűleg meglehetősen szürke esztendőként szerepel majd a krónikákban, nemigen jegyezhettünk fel zengzetes, sorsfordító eseményeket. Kovács Miklós szerint ugyanakkor a magyar érdekvédelem szempontjából a kevésbé látványos, min­den­napi munkának is felbecsülhetetlen a jelentősége, nem csak a látványos akcióknak. A KMKSZ elnökét arra kértük, értékelje a lassan végéhez közeledő esztendőt.

– Megítélése szerint mi jelentette a KMKSZ számára a legnagyobb kihívást 2003-ban?

– Nem volt olyan kihívása ennek az esztendõnek, mely számottevõen eltért volna a mindennapi problémák jelentette feladatoktól. Ezek azonban a maguk bizonyos szempontból kevésbé látványos volta ellenére legalább olyan fontossággal bírnak a KMKSZ számára, mint amilyet – néha teljesen alaptalanul – egyik-másik propagandafogásnak szentelnek Kárpátalján. E „hétköznapi” ügyek közül elegendõ, ha példaként csak a huszti magyar iskola kérdését, a vízumkényszer bevezetését vagy a családtámogatás ügyét említem.

– Mennyiben befolyásolta a KMKSZ tevékenységét idén az ukrajnai belpolitikai élet, a közelgõ elnökválasztási kampány „szele”?

– A belpolitikai helyzet természetesen bizonyos értelemben mindenre rányomja a bélyegét. Ami a KMKSZ-t illeti, az év elején került sor az idõ­közi megyei tanácsi képviselõválasztásra Beregszászban, majd a polgármester-választásra Munkácson, melyeket együttesen kell kezelni és ér­tékelni. Közismert: szövetségünk úgy viszonyul a választásokhoz, hogy amennyiben azok felhasz­nálhatók a kárpátaljai magyarság érdekérvényesítési képességének fokozására, igyekszik élni a lehetõséggel. A beregszászi választás legfõbb tétje ezen túlmenõen a KMKSZ számára az volt, hogy megmutassuk: az állítólagos parlamenti választási vereségünk ellenére továbbra is fontosnak tartjuk a magyarság hiteles érdekképviseletét a városban, fel tudjuk mutatni az általunk képviselt értékek változatlanul magas támoga­tott­ságát. Elmond­hatjuk, hogy a kitûzött célt szövetségünk remény felett teljesítette, hiszen a választások elsõ számú esélyesének számító jelöltünket az ellenérdekelt politikai erõk csak a legbalkánibb módszerekkel tudták kiiktatni a küzdelembõl. Ezúttal is az adminisztratív erõfölényt vetették be a KMKSZ természetes népszerûségével szemben, azt sugallták, hogy a KMKSZ elfogadottsága, népszerûsége, támogatottsága mit sem ér, amikor a másik oldalon valamennyi rendelkezésre álló módszert bevet­hetik. A sors fintora, hogy azok, akik mindezt bün­tet­lenül megtehették velünk szemben, a munkácsi pol­­gármester-választások alkalmával hasonló mód­szerekkel vol­tak kénytelenek szembesülni. Ennek okán a választás eredményeit, melyek az ellenzéki erõk gyõzelmét hozták – eltekintve a késõbbi jogi huzavonától –, reálisnak lehet elfogadni. Szö­vet­sé­günk ekkor demonstrálhatta, hogy a magyarságon belüli elfogadottsága mégiscsak számottevõ té­nye­zõ lehet. Ugyan­akkor hangsúlyozni sze­ret­ném, hogy a KMKSZ az ukrán belpolitikában min­denkor a magyarság érde­kei­nek és értékeinek alapján vesz részt, s ez a jövõben sem lesz másként. Ré­szünkrõl bármelyik politikai erõvel szemben elvárásként fo­galmazódik meg, hogy készek-e konk­rét lépésekre a minket érintõ kérdésekben. Így pél­dá­ul a huszti magyar iskola ügyében ragaszkodunk a kérdés megnyugtató, végleges és feltétel nélküli ren­de­zéséhez, függetlenül attól, hogy a város jelenlegi vezetése az ellenzéki erõkhöz tartozó személyek közül került ki.

– Az elmúlt év történéseinek elemzésekor megkerülhetetlen kérdés a KMKSZ viszonya a kárpátaljai magyar ellenszervezetekkel, illetve a magyarországi kormányzattal.

– Közvetlenül az ukrajnai parlamenti választásokat követõen jeleztük Budapesten, hogy a magyar többségû választókörzetben hivatalosított eredmény nem tükrözi a választók többségének akaratát, s ehhez tartjuk magunkat azóta is. Az idõközben fel­fut­tatott kárpátaljai ellenszervezeteket úgynevezett de­le­gált legitimitású szervezeteknek tekintjük, tehát olyanoknak, melyek politikai súlyukat nem az általuk képviselt embereknek, hanem ezen közösségen kívül álló erõknek köszönhetik. Szá­munkra ennek a kérdésnek kétségkívül az a leg­kel­le­met­lenebb aspektusa, hogy az õket támogatók között magyarországi kormányerõk is vannak, s az a mód, ahogyan a magyar ellenszervezetek legitimitását delegálják, árt a kárpátaljai ma­gyar­ságnak, romboló hatású. Talán felül lehetne emel­ked­ni a felénk sugárzó ellenszenven, amen­nyi­ben ez csak a KMKSZ-t érintené. Az azonban el­fogadhatatlan, hogy immár a kárpátaljai magyarság szempont­jából fontos ügyek megoldását gátolja, amikor mindenképpen helyzetbe akarják hozni a szóban forgó szervezeteket. Csak azért megszüntetni a teleház programot, mert az bizonyos értelemben a KMKSZ-hez fûzõdik, csak azért nem finanszírozni tovább a szórványprogramot, mert az a KMKSZ-szel partneri viszonyban álló Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség kezdeményezése, csak azért késleltetni a csa­lád­tá­mo­gatások kifizetését, mert az azzal szerezhetõ politi­kai hasznot mások szeretnék learatni – mindez árt a kárpátaljai magyarság ügyének, árt a magyarság megítélésének általában véve is.

– Jövõ márciusban immár tizenötödik közgyûlését tartja a KMKSZ. Hogyan fogalmazná meg az eltelt tizenöt esztendõ üzenetét ezen jubileum kapcsán?

– Ha egy politikai érdekképviseletet ellátó szervezet egy kis létszámú, halmozottan hátrányos helyzetû kisebbségi népcsoportot szolgál, hatványozottan elvszerûnek kell lennie. El tudom képzelni, hogy nagyobb közösségeket képviselõ, nagyobb politikai befolyással bíró szervezetek adott esetben eltérhetnek némileg az általuk deklarált elvektõl a remélt taktikai elõnyök érdekében, azonban számunkra ennek lehetõsége kevésbé adott. A mindennapi életben gyakorta láthatjuk, hogy a gyengébb emberek tesznek engedményeket annak érdekében, hogy elkerüljenek valós vagy vélt fenyegetéseket. A politikában azonban – s a kárpátaljai magyarság esetében különösképp – ez éppen fordítva igaz: a kárpátaljai magyarság hatékony érdekképviseletének alapvetõ motívuma az, hogy nem szabad a legcsekélyebb elvi engedményt sem tenni, kerülni kell a jogfeladásra akár csak távolról is emlékeztetõ cselekedeteket, mert az ellenérdekeltek könyörtelenül megbüntetnek érte. Ha viszont ezen a téren kitartunk, csak idõ kérdése, hogy megtapasztaljuk következetességünk pozitív hozadékait.

ntk