A családok egységére kell törekednünk

Templomszentelés Salánkon

2004. január 2., 09:00 , 155. szám

December 26-án, karácsony ünnepének második napján került sor a Szent Mihály főangyal tiszteletére felszentelt salánki görög katolikus templom külső felújításának befejezése alkalmából tartott szentelési ünnepségre.

Kettős ünnep volt ez a salánki egyházközség számára, mivel első ízben üdvözölhették e napon templomukban Mi­lan Sasikot, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspökét. Az ünnepségen jelen voltak továbbá Szabó Konstantin esperes, valamint Dem­kó Ferenc, Marosi István, Trescsula László, Harangozó Miklós, Gajdos Attila parochus atyák.

A falak megszentelését követően az ünnepi liturgia a templomban folytatódott, ahol szentbeszé­dében a püspök a szent családról, s ennek kapcsán a családok és a gyermekek védelméről, valamint a hit fontosságáról szólt a családok életében. „Karácsony második napján a szent családot ünnepeljük, akik a családi összefogás példáját állítják elénk. A nehézségek idején egyes családok megerősödnek, míg mások éppen ellenkezőleg, szétzilálódnak a gondok súlya alatt. A mai társadalomnak egyik nagy problémája ez: amikor az ember hit nélkül, saját erőből próbál cselekedni, az gyakran a családi egység rovására megy. Ezért nekünk, keresztényeknek az a feladatunk, hogy a család egységére törekedjünk, amint azt Szűz Mária és Szent József tette”– hangsúlyozta a püspök.

A szentáldozást követően Levcsenkó Róbert helyi pa­rochus mondott köszönetet a püspök atya látogatásáért, oltártestvérei szolgálatáért, valamint a nagy­ számban megjelent hívek buzgalmáért. Az ünnepi liturgiát követően miro­válásra került sor.

V. N.