Egyre népszerűbb a darts

Kárpátaljáról indult, s meghódította Ukrajnát

2004. január 9., 09:00 , 156. szám

Kárpátalján az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségre tesz szert a darts elnevezésű játék, melynek őshazája Anglia.

A fáma szerint néhány évszázaddal ezelőtt a találékony íjászok jó módszert találtak arra, hogyan tökéletesítsék mesterségbeli tudásukat anélkül, hogy kilépnének a pubból, azaz a kocsmából. Jelentősen lerövidítették a nyilakat, céltáblaként pedig a kifeszített és falra akasztott bikabőr szolgált, melynek közepére egy piros színű kört festettek. Ezért nevezik a kör közepét máig is bullnak, azaz bikának. Ezekbe a céltáblákba hajigálták azután kézzel a nyílvesszőket a játékosok.

A játék mára óriási népszerűségre tett szert, s ez a divathullám elérte Kárpátalját is. Mint Ivan Vandzsurak, az Ukrajnai Darts Szövetség elnöke a Kárpátaljának elmondta, elsőként Ungváron, a Kaktusz étteremben jelent meg egy elektronikus darts-tábla, még 1997-ben. Ma már szinte minden magára valamit is adó ungvári bárban, étteremben, inter­net-kávézóban található elektronikus darts, de Munkácson is egyre több van belőle. A játék innen, Kárpátaljáról indult azután ukrajnai hódító útjára. Az elnök partnerével, Szerhij Pav­lenkóval 2003 nyarán jegyezte be az országos szövetséget.

A Kárpátaljai Darts Szövetség megalakítása még 1998-ra nyúlik vissza. Azóta a Szövetség égisze alatt számos városi, illetve megyei szintű rendezvényre került sor, továbbá három nyílt nemzetközi bajnokságot is rendeztek már osztrák, magyar és moldovai versenyzők részvételével. A Szövetség ugyancsak tavaly lett tagja a Darts Világszövetségnek, s meghívást kaptak a Barcelonában megrendezett világbajnokságra is, bár anyagi okok miatt egyelőre még nem tudnak részt venni jelentős nemzetközi versenyeken.

Azoknak a vállalkozóknak, reménybeli sportolóknak, akik hagyományos vagy elektronikus dartsot szeretnének beszerezni, nem kell messzire menniük, immár Kárpátalján is gyártják a „játékszert”, mégpedig az Ivan Vand­zsu­rak és Szerhij Pavlenko által alapított STIV Vállalkozók Szövetsége által. A hagyományos darts kellékei 300-350 hrivnyába kerülnek, az elektronikus darts pedig ötezer hrivnyát kóstál.

Egyébként a hagyományos és az elektronikus darts jól megfér egymás mellett, s az adott sportágat – vagy ha úgy tetszik: szórakozást – űzők túlnyomó többsége nem közösíti ki egyik válfaj kedvelőit sem. A két játékfajta között a hagyománytiszteleten túl gyakorlatilag csupán annyi a különbség, hogy a klasszikusban acélból készül a nyíl hegye, míg az elektronikusban műanyagból.

Baráth József

Amit a dartsról tudni kell

A darts játékszabályai szerint a dobást a céltáblától 237 centiméterre állva kell elvégezni, a céltábla közepének pedig 172 centiméter magasan kell lennie a padlótól. A dobás elvégzésének vonalát festékkel szokták meghúzni, de akár az asztal széle vagy az oda helyezett szék támlája is jelezheti a dobás helyét. A céltáblán néhány kör található, melyek húsz számozott szektorra vannak felosztva. A külső szektorba, az úgynevezett „tejbe” történő találatért nem jár pont. Ha a második körbe találtunk be, a szektorban jelzett pontszám a duplájára növekszik. A harmadik körbe beérkező találatért 25 pont jár, ha viszont a célpontba találunk, az 50 pontot ér.

A dartsban igen sokat számít a dobás során a testhelyzet, illetve a kéz mozgása. Avatott szakemberek azt tanácsolják, hogy félfordulatban álljunk a célponttal szemben, a bal kezet szorítsuk a hasfalhoz, a testünket pedig enyhén döntsük előre. Jobb kezünket úgy hajlítsuk be, hogy a nyíl vége a célpontra irányuljon. Dobásnál fontos betartani a következő „aranyszabályt”: ne lendítsük hátra a kart, a csuklót pedig lendítsük előre.

B. J.