Influenza: szünidő után jöhet a járvány
Az Ukrán Influenza Központ múlt évi prognózisa szerint tavaly novemberben, decemberben volt várható az influenza A (Panama) és B (Hongkong) típusainak támadása. A prognózisokkal ellentétben azonban, holott már január közepén járunk, eddig elkerülte a megyét az influenzajárvány.
Szvitlana Oberemko, a megyei KÖJÁL járványügyi osztályának vezetője a Kárpátaljának elmondta, december 26. és január 8. között a megyében 3622 személy fordult meghűléses tünetekkel orvoshoz. Ez a számadat 1,7-szer kisebb a hivatalos járványküszöbnél, mely heti 6,5–7 ezer megbetegedést jelent. A megbetegedések száma jelenleg egyenletesen oszlik meg a járások, illetve a nagyobb városok között, azaz nincsenek gócpontjai.
Influenzajárványról tehát megyei viszonylatban egyelőre nem beszélhetünk, habár, Szvitlana Oberemko szerint, néhány napon belül, mivel véget ért a szünidő az iskolákban, az influenzás megbetegedések száma adott esetben gyorsan elérheti a járványküszöböt. A szakember ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a lakosságot: korántsem várható az influenzavírus ősszel prognosztizált tombolása. Mint elmondta, valamennyi illetékes hatóság korrigálta erre vonatkozó korábbi prognózisát, az új előrejelzések szerint a járvány lefolyásának intenzitása mind országos viszonylatban, mind Kárpátalján mérsékelt lesz.
Baráth József