Író-olvasó találkozó a Bereg Könyvesboltban
Az elmúlt héten közös rendezvénysorozattal méltatta a magyar kultúra napját a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége és a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia). Szombaton ennek keretében tartottak író-olvasó találkozót Beregszászban, az egy éve működő Bereg Könyvesboltban.
Az Anyanyelvi Konferencia nevében Komlós Attila ügyvezető elnök, református lelkész mondott ünnepi beszédet: „A magyar kultúra ünnepén fontos elmondani, hogy bár az Úristen sok megpróbáltatáson, nyomorúságon vitte keresztül a magyar népet, mégis megtartotta. Ma is él, van kultúrája. A kultúra nem elvont fogalom, önnön értékeink megtartását, továbbfejlesztését jelenti”. A továbbiakban az Együtt c. irodalmi folyóirat legfrissebb számát Nagy Zoltán Mihály főszerkesztő mutatta be, majd Becske József nemrég megjelent verseskötetét, valamint Penckófer Jánosnak a kárpátaljai magyar irodalomról írt hiánypótló tanulmányát Dupka György ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
-farkas-