Nem csak ünnepelni, őrizni kell a kultúrát
A magyar kultúra napján
A magyar kultúra napja alkalmából rendeztek ünnepi előadást múlt szerdán Ungváron, a Megyei Zenei-Drámai Színházban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szervezésében.
Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke ünnepi beszédében rámutatott: a magyar kultúra napján azt ünnepeljük, hogy van kultúránk, melyet géniuszaink teremtettek, van nemzeti elit, mely e kultúrát értékeli, megbecsüli, megőrzi és továbbadja a nemzetnek, amely ha megérti és befogadja annak alkotásait, ahogyan például a magyar Himnuszt, akkor azok örökkévalóvá, eltörölhetetlenné válnak. „Ez a fajta összjáték az, ami nemzetet csinál egy embercsoportból, s az erre való képességünk bizonyítja, hogy mi, magyarok igenis nemzet vagyunk” – mondta a szónok. Ugyanakkor Kovács Miklós figyelmeztetett: a kultúra megteremtése, átadása és megőrzése sérülékeny folyamat. Ha a géniuszok helyett ügyeskedők foglalkoznak a kultúra termékeinek előállításával, ha kultúraértő elit helyett egy jövedelmi osztály játssza az elit szerepét, melynek kultúrája a kivagyiság, a rongyrázás; ha a nép lelkében, szívében, agyában nem marad hely az igazi értékeknek, mert a kultúripar által termelt szemét már minden helyet elfoglalt, veszélybe kerülhet a valódi kultúra. „Nem elég tehát, hogy – többek között – kultúránk géniuszai által megteremtetett ez a nemzet, hanem továbbra is mindenkinek meg kell tennie a magáét, hogy holnap is legyenek, akik mindent feláldoznak azért, hogy gyarapítsák ezt a kultúrát; legyenek, akik kötelességüknek tartják annak értékelését, őrzését és továbbadását, s legyen hálásan befogadó nemzet, amely mindezt örökké megőrzi, ahogyan megőriztük a Himnuszt, s a magyar kultúra megannyi más gyöngyszemét” – mondotta végezetül a szónok.
A továbbiakban a Himnusz eléneklését követően a színháztermet zsúfolásig megtöltő közönség megtekinthette Vidnyánszky Attila Jászai Mari-díjas művész rendezésében a Hobo Blues Band és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Vadászat című közös zenés produkcióját.
ntk