Célunk fennmaradni, előrelépni!

2004. február 13., 01:00 , 161. szám

A Kárpátaljai Magyar Kul­turális Szövetség Barkaszói Alapszervezete február 7-én, szombaton tartotta ez évi közgyűlését, melyen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, valamint Gu­lácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Járási Középszintű Szervezetének elnöke.

A község kultúrházába összehívott beszámoló közgyűlésen Séra Gyula, az alapszervezet elnöke elmondta: sok mindent megélt az 1990-ben alakult alapszervezet. „Voltak köny­nyebb és nehezebb évek, de célunk, hogy elveinkhez hűen, becsülettel képviseljük a magyarságot, ápoljuk hagyományainkat, megőrizzük magyarságunkat. Nehéz megpróbáltatások idejét éljük, de hiszem, hogy az igaz ügyért harcolunk, és az idő minket fog igazolni. Tovább kell dolgoznunk, tovább kell haladnunk ezen a rögös úton, hogy a magyarság fennmaradhasson és gyarapodjon” – mondta az elnök.

Kovács Miklós vitaindító beszédében hangsúlyozta: „Önmagában az a tény, hogy szervezetünk 15 éve létezik, és nem sikerült minket lesöpörni a színpadról, nagy eredmény. A lényeg nem az, hogy szeretik-e vagy sem a KMKSZ vezetőit. Nem is lehet, hogy szeressenek, hisz az talán azt jelentené, hogy harcosokból talpnyalókká váltunk. A legfontosabb, hogy a magyar nemzet ebben a helyzetben is tudja, hogy nemzetként csak saját magára számíthat. Nehézségek vannak, lesznek, melyeket kezelni kell, de mi a lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk felülkerekedni rajtuk és továbbra is fennmaradni, előrelépni” – fogalmazott az elnök.

A közgyűlés végül határozott a szövetség jubileumi járási és megyei közgyűléseire delegált küldöttek személyéről.

ferenczi