Státusirodák: Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve?

Végrehajtás UMDSZ-módra

2004. február 13., 01:00 , 161. szám
Közel István: Itt lesz az iroda

„… a kedvezménytörvény végrehajtása, a magyar igazolványokkal kapcsolatos ügyintézés, az oktatási-nevelési támogatások folyósítása zavartalanul folyik Kárpátalján az UMDSZ által működtetett irodákban” – olvasható a Határon Túli Magyarok Hivatalának múlt hét végén közreadott nyilatkozatában. Ennek némileg ellentmond, hogy a hivatalosan február 2. óta működő beregszászi, munkácsi, nagy­sző­lősi, técsői és rahói körzeti irodákban csak e hét elejétől állnak rendelkezésre a kész magyar igazolványok névlistái, ezt megelőzően viszont több mint félezer magyar igazolvány várt sorsára az ungvári magyar konzulátuson, s az igazolványok iránti kérelmek fogadása is problémákba ütközik még helyenként.

Az ügyintézésben mindmáig érzékelhető a zavar. „Januártól naponta legalább tízen jelentkeznek, hogy sürgősen szeretnék kivenni a korábban nálunk igényelt igazolványukat. Adatbázis híján sajnos nem tudtam megmondani, hogy egyáltalán elkészült-e a dokumentum. Néhányan többször is visszajöttek, hátha közben „történt” valami” – mondja Olasz Éva, a januárban felszámolt beregszászi központ irodavezetője. „Néhányan már az új ügyintézőtől jöttek hozzám, mondván, ott sem tudták kideríteni, kész van-e az igazolványuk. Az emberek Nagybocskóról, Terebes­fe­hér­pa­takról jártak hiába az igazolványuk után” – mondja Bilics Éva, korábbi ügyintéző Rahón.

Mint azt Dupka Györgytől, az UMDSZ által működtetett új információs irodahálózat vezetőjétől megtudtuk, az ungvári magyar főkonzulátuson múlt pénteken vették át a Nyíregyházáról megérkezett kész magyar igazolványokat, melyek e hétfőtől átvehetők a körzeti információs irodákban. „Hivatalosan január másodikától működött a három megmaradt – ungvári, lembergi és kijevi – iroda. (Ha viszont ez igaz, vajon miért kellett korábban azt állítani, hogy az irodahálózat fennakadás nélkül működik, tehetnénk fel a kérdést – a szerk.) Az átszervezést követően február másodikától tart nyitva a munkácsi, beregszászi, nagy­sző­lősi, técsői és rahói iroda. Ez idő alatt Kárpátalján összesen 146 igazolványigénylést gyűjtöttünk össze. A kész igazolványok elkerültek a régiókba, az irodákban most íródnak az erről szóló értesítőlevelek” – nyilatkozta lapunknak az irodavezető.

Korábban a Kárpátaljára igényelt magyar igazolványokat meghatalmazás útján, helyben vehették át a tulajdonosok. „Tárgyalásokat folytatunk a magyar főkonzulátussal, hogy a jövőben ne csak a magyar igazolványokhoz, de a pedagógus- és diákigazolványok érvényességi matricáihoz is hozzá lehessen jutni itthon, Kárpátalján. Utasítást adtunk az irodáknak, hogy csak Kárpátaljára igényeljék az igazolványokat, mivel a Magyar­­országon való kivétel körülményes” – nyilatkozta Dupka.

Az irodák működtetését illetően szintén „van hová” fejlődni. Rahón egy bérelt garázsban működik majd az iroda, amely azonban múlt pénteken még fűtetlenül, bútorzat nélkül, zárt ajtókkal „várta” az érdeklődőket. Kozel István irodavezető elmondta, folyamatosan dolgoznak az iroda „lakhatóvá tételén”, és már csak napok kérdése, hogy illendő körülményekkel fogadhassa az ügyfeleket.

„Eddig nyolcan fordultak hozzám igazolványigénylési ügyben. Sajnos volt, aki hiába járt, mert vagy fényképe nem volt, vagy a gyerek keresztlevele hiányzott, vagy a házasságlevél a hozzátartozói igazolványhoz. Tervezzük, hogy a jövőben – kiszállásos rendszerrel – felkeressük a régió magyarlakta településeit, ahol a helyi plébániákon fogadnánk az igénylőket” – mondja Kozel. Arra vonatkozóan, hogy a begyűjtött kérelmek milyen módon és rendszerességgel jutnak majd el az ungvári központi irodába, illetve hogyan kerülnek vissza a már kész igazolványok, az irodavezető pénteken még nem tudott konkrét információval szolgálni.

Felhívjuk a figyelmet, hogy Técsőn nem a korábban meghirdetett címen, azaz a líceumban kell keresni az információs irodát, az ugyanis máshová költözött. Február hatodikán egy hirdetmény igazított bennünket útba: „UMDSZ INFORMÁCIÓS IRODA SZÉKHELYE: VÖRÖS­HADSEREG u. 2.”. A nevezett cím azonban egyszerűen nem létezik. A Vörös Hadsereg utca páratlan sorszámú oldalán található Kàøòàí nevű üzletben azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az általunk keresett cím téves, mivel a „Vöröshadsereg” utca páros oldala 4-es számmal kezdődik… Mint azt utóbb Mészáros Györgyitől, a técsői iroda munkatársától megtudtuk, az útbaigazító hirdetmény „véletlenül” téves volt. A körzeti iroda valójában a 7. szám alatti közjegyzői iroda épületében működik (majd). Saját telefonvonaluk egyelőre nincs, így itt csak személyesen lehet érdeklődni. Már ha az ügyfelek tudják, hol keressék az irodát…

A beregszászi irodán hétfőn már meg tudták mondani, hogy hány igazolvány van náluk, illetve hogy név szerint kié. Akinek tehát sürgősen szüksége van magyar igazolványára, az a lakhelyé­hez tartozó körzeti irodában érdeklődhet felőle – amennyiben persze ott betartják a meghirdetett fogadási időt. Tapasztalataink szerint ugyan­is még ezen a téren is van mit tennie az irodahálózat működtetőinek.

-farkas-