„Őrizni kell értékeinket, céljainkat, eredményeinket”

A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2004. február 20., 01:00 , 162. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Mezővári Alapszervezete február 15-én tartotta ez évi közgyűlé­sét. A közösségi házban mintegy százan képviselték az 576 tagú alapszervezetet.

Berki Károly elnöki beszámolójában elmondta, 2003. május 18-án a KMKSZ megyei és helyi szervezete, a helyi tanács, a helyi középiskola és a helyi Rákóczi Szövetség közös emlékünnepséggel méltatta a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulóját. Az alapszervezet júliusban vendégül látta a Rákóczi-kerékpártúra résztvevőit; egy sárospataki kirándulás alkalmával Rákóczi-emlékhelyeket látogattak meg a mezővári gyermekek és szüleik; a helyi szervezet novemberben megemlékezett a sztálini lágerekbe hurcolt mezőváriakról.

Dr. Brenzovics László, a szövetség alelnöke hangsúlyozta, a KMKSZ sosem adja fel elveit, elképzeléseit, céljait. „A kárpátaljai magyarság fontos érdeme, hogy az ilyen-olyan politikai helyzetek közepette 15 éve fenn tud tartani egy érdekvédelmi szervezetet, mely által képes hangot adni akaratának, képes kiállni az általános magyar ügyekért. Deák Ferenc a szabadságharc leverését követő kilátástalan időkben azt mondta, amit az embertől elvesznek, az visszaszerezhető, ám amiről az ember saját maga mond le, azt már senki nem adja számára vissza. Nekünk is őriznünk kell értékeinket, közösségi céljainkat, eredményeinket” – fogalmazott az alelnök.

Néhány árvízkárosult felkérte dr. Brenzovics László megyei képviselőt, hogy tájékozódjon abban a kérdésben, miért nem fizetik ki 146 mezővári családnak az 1998-ban árvíztámogatásként kapott állami segély egykor adóként alaptalanul visszatartott részét.

A gyűlésen ugyancsak felszólalt Bakancsos László és Horkay Sámuel, a szövetség Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, illetve alelnöke.

pzs