Révész Imre-kiállítás a Boksayban
Február 12-én Ungváron, a Boksay József Megyei Szépművészeti Múzeumban kiállítás nyílt Révész Imre és kora címmel Munkácsy Mihály születésének 160. és Révész Imre születésének 145. évfordulója alkalmából.
A kiállítást a XIX. és XX. század eleji magyar festészet számos nagy alakjának műveiből állították össze. Révész Imre alkotásai mellett Mednyánszky László, Roskovics Ignác, Füle Lajos, Iványi Grünwald Béla, valamint három Kossuth-díjas festő, Glacz Oszkár, Rudnai Gyula és Csók István művei is megtekinthetők. A kiállításon látható Munkácsy Mihály „Farizeusfej” című tanulmánya is.
Az ünnepélyes megnyitón Vera Prihogyko művészettörténész a kiállítás anyagáról és az alkotókról szólva elmondta, a címválasztást a tárlat gerincét kitevő nagyszámú Révész-kép indokolta. A szakember hozzátette: a múzeum tárlói a most kiállítottakon kívül még számos tárlatra érdemes, ismert magyar alkotó által festett művet rejtenek.
A kiállítás március 22-ig tekinthető meg.
B. Zs.