Tovább gyarapodott a tagság Mezőkaszonyban

A KMKSZ alapszervezeteinek közgyűlései

2004. február 20., 01:00 , 162. szám

Február 14-én, szombaton került sor a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Mezőkaszonyi Alapszervezetének ez évi közgyűlésére, melyet megtisztelt jelenlétével dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács képviselője, valamint Bartha Ferenc, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének alelnöke, megyei tanácsi képviselő.

A közgyűlést megelőzően a Mezőkaszonyi Nyugdíjasklub énekkara lépett fel zenés-verses összeállításával.

Beszámolójában Balla Attila elmondta, hogy a tagság mára elérte az 1448 főt. „Az elénk gördített akadályok ellenére tesszük a dolgunkat, szervezzük kulturális eseményeinket, méltatjuk nemzeti ünnepeinket, éltetjük hagyományainkat. A kulturális rendezvények színvonalának emelésében Mezőka­szony­ban oroszlánrészt vállal a Mezőkaszonyi Nyugdíjasklub ének­kara, mely a múlt év folyamán alakult, s máris több rendezvényen vett részt” – hangsúlyozta az alapszervezet elnöke.

Dr. Brenzovics László, a KMKSZ elnöksége nevében mondott köszönetet a tagságnak azért a munkáért, amelyet a múlt év folyamán a járás legnagyobb létszámú alapszervezetében végeztek. „Idén két évfordulóra emlékezik a kárpátaljai magyarság: a magyar férfiak sztálini lágerekbe történő elhurcolásának 60., illetve a KMKSZ megalakulásának 15. évfordulójára – emlékeztetett beszédében az alelnök. – Szövetségünknek jelenleg több mint 43 ezer tagja van, s az elmúlt évek történései ellenére nem csökken a tagság létszáma, sőt enyhe növekedés tapasztalható, az emberek kitartanak a KMKSZ mellett.”

Bartha Ferenc Bakancsos Lászlónak, a KMKSZ Beregszászi Járási Középszintű Szervezete elnökének üdvözletét tolmácsolta, s tájékoztatta a közgyűlés résztvevőit a megyei tanácsi KMKSZ-képviselők tevékenységéről.

- kaszonyi -